Ahogy korábban mondtam: a telepátia betölti a levegőt. Valahogy mindig ott lyukadok ki, ahol nem kellene. Vagy éppenséggel kellene? Igazából ma minden kellemesen telt és még az impulzusokra sem panaszkodhatom. Képtelen vagyok elhinni, végre mentesültem a negatív gondolatoktól, hacsak egy nap erejéig is. Ki tudja, mi történt velem? Ha impulzusokról van szó, képtelenség nem figyelembe venni ezt a nagyon spontán "összetalálkát". Kicsit zavaros minden. Legyen is zavaros, szokatlan lenne a nyugodt lelkiállapot. A komplikáció meg mindig kell, milyen ürüggyel rághatnám tövig a körmöm?
ui.: felkavaróak vagytok. ............................................................................................................................................................................... Imádom a póker arcodat, de igazán mosolyoghatnál többet is. Eszméletlenül jól áll!! Photo detalis: i don't remember. :/
#2ui.: küldeném kedves, neked! mert olyan divatosan szóltál hozzám. :)
A Nancy Meyers által rendezett filmek, mindig megindítanak bennem valamit és az is biztos, hogy nem lehet egyszer betelni a filmjeivel. Személyes kedvencem a Minden végzet nehéz. Jó sztori, még jobb szereplő gárda, csodálatos helyszínek. A siker titka végülis ilyen egyszerű, de a valódi tartalom sem marad el. A két összeférhetetlen alak, Erica és Harry a történet végére szépen összecsiszolódik, persze ez nem megy ennyire könnyen. Kell a másik megismerése, a dráma, majd a felismerés, hogy képtelenség a másik nélkül élni. Szokványos sztori? Nem, dehogyis. A sok apróság teszi igazán teljessé és ettől annyira szerethető ez a film.
Sz kincsei. Egy kis Something's gotta give hangulat.
A legkedvesebb jelenet talán az, amikor Erica és Harry a parton sétál. Erica gyűjti a köveket és a kagylókat. A kitétel annyi, hogy csak fehérek lehetnek, amiket magával visz lakásába. Harry gyorsan egy fekete kagylót nyom a kezébe, szimbolizálva saját magát a nő életében. Ha választhatnék én is csak fehér köveket gyűjtenék a tenger habjai közül. Mit jelent ez? Maradjon ez egy nyitott kérdés, én mindenkinek a fantáziájára bízom.
ui.: A mondás úgy tartja, hogy "Minden kezdet nehéz", igazából a vég sokkal nehezebb. A kezdeti izgalmak elfeledtetik velünk a kellemetlen perceket, viszont a nehéz véget nem kárpótolja semmi, csak az a tengernyi idő, azt pedig... hát igen, ki kell várni.
Sokáig szórakoztattuk egymást. Monumentális és hatalmas mű, emészteni kell és megérteni a sorok mögötti lényeget. Egyszerre mesél el mindent az életről, a lélekről és az emberről magáról. Az első könyv elején úgy éreztem megtaláltam az új irodalmi főhősnő idolomat Anna személyében. Az orosz társadalom krémjéből kitűnő és sugárzó nő. Aki már egy olyan korban felismerte, hogy nem helyes életforma, ha úgy éli az életét, ahogy azt a társadalom és az etikett szabályai elvárják: valós érzelmek nélkül. Mit lehet fölróni neki? Boldog akart lenni, új életet kezdeni, amellett akit szeret. Soha nem könnyed szerelem volt az Annáé, hanem alattomos, ami lassacskán a mindent fölemésztő szenvedélyből szenvedésbe csapott át. Az őrület határáig sodorta Annát és szörnyű véget érő élete is ennek tudható be. A moszkvai és szentpétervári társasági élet fényes csillaga, hulló csillagként hanyatlott le. Na persze, míg Anna az őrületbe kergette magát a másik félnek mindent megbocsátottak. A társaság tárt karokkal fogadta újra kegyeibe Anna szerelmét, Vronszkij grófot. Mi ez megint, ha nem a női lét bizonytalanságának beismerése, helyzete egyenrangúságának nyílt megtagadása? Anna kisugárzása, szépsége és műveltésége egyszerre adta megkapó személyiségét, olyannyira, hogy a mű olvasása közben, az olvasó fejében csak ez az egy gondolat fogalmazódhat meg, hogy "bárcsak olyan lennék, mint Anna Arkagyevna". A könyv végére érve Anna világa, lelke megfordul, kifordul önmagából. Az esztelen féltékenységbe őrül bele, és az egykor sugárzó lényű Anna már csak árnyéka önmagának. Így a kedves olvasó is elfordul tőle, hiszen a boldogtalanság senkinek nem kell. A mű többi szereplőjéről nem beszélek, ugyanis számomra Anna lénye annyira áthatotta Tolsztoj alkotását, hogy felesleges megemlíteni bárkit is mellette. Mindemellett nem elhanyagolható információ, hogy a többi szereplő is igen kiforrott személyiséggel bír és majdcsak mindegyik személynek volt valódi mondanivalója. (Nem beszélve Levinről, aki az eszményített férfit testesíti meg a könyv során világ nézetével.) A művel hiteles kor rajzot kaphatunk a 19. századi Oroszország társadalmáról, politikai berendezkedéséről és világ nézetéről. Végül pedig, a mű lezárása igen reális. Nagyon is életszerű. Nincs holtomiglan tartó boldogság, Anna számára ennek a földi életnek nincs tovább értelme. Az olvasó mégsem érezheti magát elveszve, szépen letisztul minden és mindenki megtalálja lelki békéjét. Tolsztoj műve nemcsak az orosz irodalom gyöngyszeme, de örökérvényű igazságokat is hordoz magában, az ostoba közhelyeket mellőzve.
"Vannak emberek, akik ha bármiben is szerencsés vetélytársa akadnak, a benne levő jótól készek tüstént elfordulni, s csak a rosszat látják benne. Vannak aztán, akik, ellenkezőleg, épp azt a tulajdonságot akarják a boldog vetélytársban látni, amellyel legyőzte őket, s fájdalomtól elszoruló szívvel csak a jót keresik benne..."
"Mintha nem tudná, hogy maga az élet nekem; nyugalmat azonban nem ismerek és nem adhatok; magamat, a szerelmemet... igen. Nem tudok külön gondolni magára s magamra. Maga és én, egy nekem; nyugalomra azonban nem látok sem a magam, sem a maga számára lehetőséget. A kétségbeesést, a boldogtalanságot, azt lehetségesnek látom, és lehetségesnek a boldogságot; milyen boldogságot!... Vagy lehetetlen talán?"
Üresség. Jól ismert állapot. Tegnap este megint csak a mélyére ástam a dolgoknak, próbáltam elfelejteni mindent, ami a külvilággal kapcsolatos. Erősen koncentráltam mindenre, ami ebben segítségemre lehetett: egy kis bor (tényleg pici, amúgy is bohém lelkek vagyunk, nem igaz Sz? de erről majd egyszer bővebben:)), fényképező, lányok, beszélgetések, koccintások és az éjszakai város, ami valahogy most nem is kínált olyan megnyugvást, mint szokott. Túl sok ember, tömeg, fülledt levegő.
A már oly hiányolt Bakelit, végre kitárta kapuit, mi pedig a újdonság izgalmától túlfűtötten léptünk be a bejáratán. Mindenki változott, mióta utoljára szürcsöltünk itt el a Caramelitánkat. A Bakelit velünk ellentétben mégsem. Először kissé bosszúsan tettünk megjegyzéseket, majd végül arra a következtetésre jutottam, hogy így van ez jól, ahogy van. Nem kell változnia, megújulnia. Rengeteg mindent hallottak és láttak ezek a bohém poszterek által borított falak. Sok élményemnek voltak szemtanúi, tehát kár lenne, ha cserébe kapnék egy dizájnosra mázolt helyet, semmit mondó trendi asztalokkal és székekkel.
4 lány, 2 üveg bor, élmények, beszámolók, nevetések és már el is röppent 2 óra.
Az augusztus 20.-át ünnepélyesen átmulattuk, méltó helyet találva színhelyül. Egy jó tanács: bárhol vagy, jó helyen vagy, ha zenegép van. Megvoltunk mentve. A legkülönfélébb számok, amikre csörögni lehet, ha úgy tartja kedvünk, vagy éppen összeborulhatunk barátnénkkal egy örök klasszikus hallatán.
Azt est zárásaképp, pedig egy igazi tündér kertbe csöppentünk. Függőágy a csillagok alatt, grill hús illat a levegőben. Mennyei.
Mi lenne, ha ma nem nyilatkoznék? Inkább kérdeznék, csak úgy, passzióból. De kitől? Tőled? Magamtól? Unalmas, unalmas topik, én unom a legjobban. Minden éjszaka lejátszom a saját kvíz gondolat játékomat lelki "noteszkámban". Annyira kifinomult vagyok már a témát illetően, egyszer ha lesz alkalmam, ígérem beavatlak. Majd egyszer... Vagyis soha, de ezt úgy fáj kimondani. Miért nem bírok ezen felülemelkedni?? És már megint, megeredt a nyelvem, elhallgattam. Psszt. Egy rövid összefoglalás a napot illetően, talán belefér. (csak nem bírom befogni, valamiről muszáj rizsáznom...) Hol is jártam? Jaa, igen a napomnál. Látod ez van, folyton ez van. Mindig elkalandozom... Szóval a mai nap korán kezdődött és későn is ér véget. Megleptem magamat ma is néhány csecsebecsével. Ettől kicsit jobban is van a lelkem. Egyébként gúnyolódó és sziporkázó hangulatában volt ma a sors. Pontról pontra időzhettem minden olyan helyen, amihez valami köt. Vidám pillanatok, derűs percek, kellemetlen állapotok. Minden, ami csak szélsőséges érzéseket válthat ki belőlem kettőnk kapcsán. Rohangáltam, majd végül megpihentem. Tíz töredékes, nyugodt percre a zsibongó városban. Egészen belefeledkeztem ebbe a kis nyüzsgésbe. Majd keresgélni kezdtem az ismeretlen arcok és sziluettek között (akaratlanul is) egy jól ismert alakot. Nem láttam, kétségbe esetem. Hirtelen megutáltam mindent. Ami még néhány perccel korábban, oly kedvesnek tűnt a szememben, az most maga volt a legelviselhetetlenebb és csúfabb dolog a világon. (és megint egy (összefüggéstelen) litánia kerekedett)
Megszűntem mára...
"Lassan hajnalodik, de a Nap még fáradt, szemem szomorúan pásztázza a kihalt tájat. Ahol emlékek sorai bámulnak rám, és a világ falai már nem zárulnak rám. Megérinteném az eget, hogyha lehet, de nekem a földön jutott másmilyen szerep. Egy ismeretlen terep ismeretlen helyekkel, elfelejtett világ elfelejtett nevekkel. Keresem az utamat előre mutatva, minden nap csak a megváltást kutatva. Kereslek Téged, hisz Te mindig visszavársz, de rám találsz úgyis, amikor erre jársz..."
Hosszú idő után, tegnap este hamar elaludtam. Kívántam ezt az alvást és szükségem volt rá, hogy végre egy teljes éjszakát átaludjak. Igazából mindig "elfoglalt" vagyok ehhez a korai lefekvéshez. Valami elfoglaltság megakadályoz. Vagy valamilyen lányos este: Sz-nél vagy nálam. Esetleg valamilyen buliban pörgök, máskor hajnalig olvasok, filmet nézek, írogatok, gondolkodom és hasonló finomságok.
Végülis, ha jól megnézem a dolgokat ezek mind-mind a lelki épülésemet és feltöltődésemet szolgálják. Szóval kár is panaszkodni. Másrészről pedig: mindig várok. Lebuktam? Nem azt mondtam, hogy álcázó tevékenységeket űzök így az éjszakák tiszteletére, ne is tessék félreérteni. De ki tudja? Mindenki vár valamire. Én személy szerint várok egy jelre, jelzésre, üzentre, hívásra. A lényeg, hogy valami kellemes meglepetéssel szolgáljon. Én annyira bizakodó vagyok az élet e területén (még mindig), hogy az már egyszerűen fáj. Leginkább saját magamnak. (Ki másnak is?)
Nem értem a logikát: kaptam egy jelet, nem is régen, de egyszerűen nem elég. Ez is már lassan valami perverz rögeszmévé válik. Nagy szavak, megint. Inkább elhallgatok és talán így bölcsebb is maradok. De csendben lenni meg képtelen vagyok. Annyira beszélgetnék. Veled. Hajnalig, reggelig, holnap délig, de akár estéig is. Üvöltenék, ordítanék, toporzékolnék, hisztiznék, de a végén az a jóleső érzés hatna át, mint olyankor mindig, amikor beszélgettünk. Megnyugvás hogy megint csak ketten vagyunk ebben a rohadt nagy világban.
Ébresztő!! Most megyek és elfoglalom magam. Fájdalom, nem nekem találták ki a korai álomba zuhanást.
Tegnap villám "piknikeltünk" a nagyerdőn. Békák, kutyák és mi a természet lágy ölén. :) Nagy az isten állat kertje. És én szerves részének érzem jómagamat is. Józan ésszel nem is lehetne ennyi hülyeséget kibírni.
ui.: ma megtaláltam az alteregódat. a virtuális világban, mindenképpen.
A tegnap este a mi esténk volt Sz-szel. A szokásos helyen kezdtünk, majd a hova tovább nehéz eldöntésén kezdtünk tanakodni. A hezitálás ideje alatt, mentünk egy jó nagy kört a belvárosban. Emberek tömkelege mindenhol. Nyár vége van, és az utolsó nagy nyári "bulihajrák" visszaszámlálói megkezdődtek. Tehát ezt figyelembe véve a következőre jutottunk: "muszáj mennünk, táncolnunk kell!" Jobbhíján, ismét maradtunk a jól bevált helynél. Milyen szerencse. A hatalmas tömeg, ami a bejáratnál fogadott egy percig sem tört le minket, kitartóan szobroztunk minimum fél óráig (!) a bejutás reményében. Villanás. Felügettem a lépcsőre. A kilátás páratlan volt, páholyból bámulhattam végig az előadást. Nem elég? Nem tudom, annak kellene lennie. Hangulat megalapozva. Mennyire morbid is ez az egész, de talán soha nem mulattam még ilyen jól. Sőt, soha nem éreztem magamat ennyire, szószerint kegyetlenül jól egyetlen alkalommal sem. Sz, felesleges magunkat kárhoztatnod, felesleges bármi miatt is szégyellni magunkat. Miért, szerinted megéri kedvesnek lenni? Való igaz, hirtelen hagytuk magunk mögött saját magunkat. A szofisztikált, illemtudó lányok valahol lemaradtak. Gátlástalan, két őrülten riszáló lány lépett a helyükbe. Én őszintén bevallom, annyira élveztem. Élveztem, hogy intellektuális felvilágosítást tarthattam a debreceni "divat életről", élveztem ahogy rohanva iparkodtunk ki cicafiúval (aki nem jó ember, hanem a legjobb ezen a világon), élveztem, ahogy elbűvöltünk mindenkit és az ezáltali megtámogatását a party kellékeket illetően. :) Élveztem a lüktetést, ami bizsergetően járt át a lábujjamtól a fejem tetejéig, a táncot és a zenét. Infinity (igen, megint és még mindig nem unom:)), láss csodát, eddig igazából semmi értelme nem volt, hogy könyörögjek a dj-nek, hogy csak adja le, "mert nagyon fontos". Eddig csak táncoltam rá, de most egy teljesen más perspektívából voltam kénytelen hallgatni. Tudod mi bosszant? Hülyeség, amúgy, de akkor is. Hallottad ezt a számot, ami nem tudom magam sem, hogy miért, de nagyon fontos nekem. Utálod, én meg imádom. Hallottad és nem gondoltál semmire... Mindegy, mondtam, hogy ez csak én hülyeségem. Ne is figyelj ide. Elfáradtam és zsong a fejem.
Sz. főzött. Nekem. Egyszerű, de nagyszerű vacsora. Fenséges egri muskotyályossal szervírozva pedig a világ legjobb étke volt.
Két tánc között van némi időnk. Péládul arra, hogy B-t ezredjére is felköszöntsük. Apropó az alkalmat most sem szalasztanám el, nőjjön csak az a kívánság kosár. Happy Birthday B! :)
Ma hajnalban azt mondtam, milyen szép is ez a csillag, de reggel ráébredtem, hogy ez csak egy olcsó beléptető pecsét. Fel kell ébrednem és befejezni a dolgok tovább gondolását. Semmi értelme (már).
Csakhogy az újdonság szele megcsapjon mindenkit, ezennel jelentem, hogy meg van az új buli sláger. (Az infinity-t azért nem elfelejteni) :)
