gyors post az élet

Egy merő görcs ez a silány test. Ökölbeszorított kézzel és görcsös izmokkal próbálkozik feloldani a testi-lelki feszültséget. Undorító látvány.
A remegő kéz száguldva alkot... Alalktalan csillagformákat vés a combjába. Piros a toll, akár a kisírt szem és a vénákból kitoluló vérpatak.
A fizikai fájdalom most megbénítja a gondolatfolyamot. A görcs már az agyban tanyázik.
Milyen furcsa is az emberi agy és milyen különleges is egyben. Az agy az irányító központ, az értelem forrása. Jóformán az agy adja ki minden egyéb testrésznek és szervnek a parancsot. Információt szállít és benyomást rögzít. Illatokat jegyez meg, képeket raktároz és emlékeket tárol.
Az agy működtet mindent, parancsolja hát meg neki valaki, hogy a percenként átalagosan 72-őt dobbanó szervet hibernálja! Felejtse el a berögzült illatokat és benyomásokat! Szűnjön meg az érzelmi funkciója, szorítkozzon az alapfeladatára! Végül felejtsen el szenvedni, legyen közönyös megközelíthetetlen és széttörhetetlen!!


Ott lent, a falról visszatükröződő gyötört arcot kellett volna szétzúzni, letörölni az arcára tetovált ordító üzenetet, hogy mennyire mérhetetlenül boldogtalan.

most nincs

Ez is csak ugyanolyan este, mint a többi. Először izgalmas, majd lassanként egyértelművé válik a valóság. Megjelenik az üresség és felüti fejét a leírhatatlan rossz érzés belül. A szomorúság a leghűségesebb társ a világon. Keresve sem találhat az ember odaadóbbat.

Messze jár. Hát ez fáj.

A rossz álmokból mindig felébredünk, kérem ébresszen fel valaki!

majd éjszaka

Ma nincs megállás. Ülni kell, elszívni egy fél doboz cigit, majd felállni és elindulni. Nyugatató beszélgetések, füst, ismerős hely, kedves hely.. Indulás a következő állomásra, a végtelen éjszaka csendességében. Kocsik száguldanak, valahol Rick kiabál a recsegő rádióból, megtöri a monoton hallgatást. A megérkezés a pillanata. Elvarázsol, csillagos az ég. Kívánlak..

Ez a majdnak az éjszakája. Majd, majd, majd... Mi lesz majd??

Majd lesz valahogy, de most akarjuk... most azonnal!

ui.: csak még egy kicsit, kérlek!

párbeszéd a semmiről és a mindenről

- Gondolkodom a semmiről. :)

- Az életre gondolsz?

- Részben, hogy milyen is ha épp nem szeret.

- Csodálom azokat, akik a sors kegyeltjei! Hogy érdemelték ezt vajon ki? Azokat pedig tisztelem, akiknek szintén szar az élet, de erősek tudnak maradni és felülemelkednek a problémáikon...

- Én nem akarok gyenge lenni, csak utálom várni a csodát. De egyszer csak eljön...

- Igazából nem vagyunk gyengék! Csak néha megtörünk a problémáink súlya alatt, mert emberek vagyunk. Esendőek. Nem tudunk mindent elviselni. Talán pont ezért nem jön a csoda, mert annyira várjuk. Várjuk a megváltást a problémáinktól. Pedig előbb magunkon kellene segíteni...

- Hát segítsünk!

- Ezt csak mondani könnyű... Nem tudom hogyan kell.

- Sodródni az árral jobb.

- Nem tenni semmit? Csak hagyni, hogy fogyjon az idő? Nem éreznéd elvesztegetettnek??

- Nem félek az időtől. Hiszem, ha valahol valóban el van rendelve a sorsom, úgy fog történni minden, ahogyan annak lennie kell.. Ha pedig nem lesz semmi, akkor egyszerűen el kell fogadnom, hogy ez a megfogalmazhatatlan helyzet mellékvágány volt az életemben.

- Én félek az időtől... és bánt és idegesít, hogy véges. Miért nem lehet megállítani? Csak egy kicsit... Szeretnék kikerülni ebből az ördögi körből. (...) Jó lenne csak úgy élni korlátok nélkül és hinni, hogy sosem ér véget az, ami igazán el sem kezdődött.

- Ha függsz az időtől, nem kerülhetsz ki. Magába szív, felemészt. Nem akarok ebben a semmiben élni. (...) Nem olyan, mintha a világ felesküdött volna és csak olyan dolgokat helyez ide, ami csak bizonyos emberekre lehetne értelmezhető?

- (...) a világ mindig olyan dolgokat seper elénk, amik végesek... Ízelítőt ad ezekből, majd elérhetetlenné teszi. Mégis néha csak egy karnyújtásnyira van tőlünk a boldogság, de olyankor is ég és föld távolságra. Miért?

- Annyit változott az élet néhány nap alatt... Éjszakák, kocsikázások, beszélgetések. Most csend.

(...)

- Ez butaság, te is tudod! Mondtam már neked, hogy akármit érzel az soha nem lesz szánalmas!!

- ugyanolyan büszke, mint te ezt ne feledd!

(...)

- megbocsátanám a büszkeségét, ha nem sérti meg az enyémet.

photos from the night

A ma este a fényeké. A ma estéből tisztán kérek, nem rázva és nem keverve. A ma este az enyém. Ennyi lett volna a március 21.

egy lebegő nap feljegyzései

A papír domború már a be nem azonosítható, bizonytalan eredetű vízcseppektől...

7:21

Szürke az ég, szürke a föld. Megőrjít az ég kiszámíthatatlansága. (Még az aula is milyen szürke köntöst öltött, mindössze egy piros fényfolt áll kelletlenül mellettem.) Korán van, fázom. Tudja valaki vajon, hogy mit csinálok itt? Erősen koncentrálok a semmire és arra az átkozott közönyre. Tegnap este... édes tegnap este. Belevesztem a két dimenzióba. Meglepően boldogságos pillanatok, amik elvesztek már néhány röpke órácska kiaknázhatatlan perceiben. A három dimenzió egészen más. Semmi nagyszerű nincs benne. Megfáradt emberek ténferegnek fel-alá, a párocskák pedig könnyed csókokat lehelnek egymás reszkető ajkaira.

Indulok, néhány másodperc és egy gyújtó sercenése pedig életet lehel a cigarettába.

7:57

Mosoly, ami hamis. Mondj már valamit, válaszolok!

8:20

"Szép a Világ!"

Tényleg?

9:11

Nem figyelem a teret, nem hallom a hangokat. Ürességben lebegek, messze a valóságtól. Beszélgetésfoszlányok, hitetlenség a jelennel és a jövővel kapcsolatban.

Egy árnyék a lépcsőn.

11:04

Halhatatlan érdem.

Parfümös lány vagyok, parfümös gondolatokkal. Most viszont nem érzem az áhított illatot. Nem érzem már egy ideje.

12:57

A gondolataimat közvetítem, leegyszerűsítve. Szavak magányosan, mondatok nélkül.

Sikítás. Őrjöngés. Mire játszik az élet...?

Szeretlek. Imádlak. Vonzódom a lényedhez.
Sajnálom, igazán.

Bú és bánat.

Félelem. Elkeseredettség, kiszolgáltatottság.

Szánalom.

Színek és hangok. Nyugalom és kietlenség.

Ordítva jegyzek, csendben tünődöm.

Érzések dominálnak az írásban? Vitathatatlanul. Inspirálóan mozgatja a gondolatokat. Szenvtelenül kacagnak vissza a papírról szégyenletes állapotba kergetve ezzel a tünődő elmét.

13:25

Merengés a múltban. Heves gyűlölet. Váratlan fordulat. Látod a végét? Tévedés...


14:00
Színház az egész világ!

Elveszett illúziók.

Elhaló, főleg egy angyalnak köszönhetően.

16:07

Végre repülőket látni a szépségesen kék égbolton. A repülő valami különös, fehér csíkot húz maga után, ami végül elillan a semmibe. Könnyen és fájdalommentesen.

20:16
Honnan lehet eldönteni egy sebesen száguldó autóban, hogy vajon sírni kell-e vagy nevetni?

21:38

Colin Farrell vigasztaló látványt nyújt még egy mocskos telefonfülkéből is.

22:51

Vége a napnak, elfáradtam. A takarót magamra húzom és egy új napot álmodok meg.

láthatatlan imitáció

Imitálom az írást és a gondolat kifejtést. Láthatatlan és rövidke történet ez a mai. Hunyjuk be szemünket és képzeljük el!

Láthatatlan szereplő közeledik a pirkadat ködéből, utiköppeny fedi le szikár, magas testét. Nem látni az arcát, bizonyára nagyon bájos.

Vajon kihez közelít? Egy szintén láthatatlan szereplőhöz? Akar-e vajon neki bármit is mondani.

Nem tudni... Hiszen ez egy láthatatlan elbeszélés, láthatatlan tényekkel, láthatatlan személyekkel és láthatatlan érzelmekkel.

vulévu

"... a romantikus széptevő azonban hol felbukkan, hol eltűnik, mintha csak szédítené a lányt [...] lenyűgöző világ tárul fel előtte, azzal az elsöprő szerelemmel, amire talán mindig is vágyott és ami persze mindig a legrosszabbkor jön..."

"Nehéz eldönteni, hogy álmaink következnek-e a gondolatainkból, vagy a gondolataink álmainkból."

"...és táncos lépteit követve visszatérhet lelkének azon részéhez, amelyik még hinni tudja a hihetetlent, várni a lehetetlent és látni a láthatatlant."

Vass Virág

köszönöm.

ui.: feltűnően bágyadt ma éjjel a Göncöl szekér melletti fényes csillag...

hát szia édes. tudod mit? még akkor is. nagyon...!! :)

not fair

Az élet törvényszerűségei közé tartozik például az, hogy egy lány magányosan, tüntetően néma telefonnal lődörög utcáról, utcára egy unalmas szombat este.

Törvényszerű az is, hogy sípol a tüdeje a 13+1. cigitől.

hogy a buszon sokadjára csapja arcul T. Szonja (a majdnem rendőrségi körözött).

hogy az iPod tuc-tuc zenékkel szórakoztatja.

hogy a legjobb pillantban esik ki a gondolatkönyvéből a parfümériában fújt illatminta.

hogy a cigit ma a szürőig szívja.

hogy dunhillokat talál péntek esténként.

hogy az éjszaka közepén kíván "jó éjt!".

hogy reggel kap rá válasz "jó reggelt"-et.

hogy egyszerre merül le a telefonja és az iPodja.

hogy álomszótárakat böngész.

hogy futó pillantásokat élhet meg.

hogy beállt a csend.

hogy él egyáltalán.

hogy eszébe jut a szeptemberi alkony, mikor csíkos ingben megfázva ült egy fülledt tetőtéri teremben.

hogy most elhallgat.

Az élet törvényszerűségei közé tartozik például az, hogy ez egy bizonytalan élet rosszul megszerkesztett fejezete.

ui.: büszkeségem, kaccsints vissza rám!

almost in heaven.

Ólomsúllyal nehezedett el a szemhéjam. Reggel volt, kint süvített a szél. A fejem búbjáig húztam a takarót. Kavarogtunk az időtlenségben. És jöttek az álmok. Óvatosan és megfontoltan közeledett a vastag, puha ajkaival. Hirtelen ért véget, zokogva ébredtem. Nem szeretnék többet álmodni.

Ezek a napok mindig a semmibe valóak. Semmi vagyok ilyenkor. Semmi vagy megsemmisült? Hát ez micsoda kérdés... Persze, hogy mindkettő. Egyszerre!

Most megyek ünnepelem a vasárnapot. Annyiszor tett már boldogtalanná, annyiszor taszított kétségek közé. Megérdemli, hogy ráemeljem a következő pohár bort... üdv néked imádott vasárnap!

már éjjel van azóta

A délután álmosító hangulatában egy finom tejeskávé társaságában andalító egy kávézó életét figyelni. A galériát betölti a füst, némelyik asztal felé gondterhelt arc hajol. Gondolkodóba ejt. Vajon mi történt velük? A munkájukkal van-e baj, netán probléma van a gyerekekkel, esetleg a szerelem változtatta-e őket ilyen kétségbeesetté?
Érezni a megkeseredettséget, amely erősen utat vágva magának hatol a tüdőmbe.
Hirtelen két távoli alak körvonalazódik a bordószínű füstfelhő mögött. Fiatalpár kényelmesen elhelyezkedve a sarokban. Ők nem érzik azt, amit mi "beavatottak" igen. Szemtelenül fiatalok lehetnek. A lány a gőzölgő poharához közeledve is a fiút nézi, incselkedően és kissé elhomályosult tekintettel a vágyakozástól. A fiú elővesz egy cigit bontatlan dobozából. Elegáns mozdulattal gyújtja meg, a szeme összeszűkülve időzik környezetén, majd mélyet szív a cigarettából, egészen addig amíg finom vonású arcát be nem szívja. Lustán fújja ki a füstöt... A lányhoz fordul és egy könnyed csókot lehel a nyakába.
Pirulva kényszerítem magam, hogy elfordítsam irányukból a tekintetem. Az efféle meghitt pillanatoknak nem hogy részese nem lehet egy megkeseredett lelkű ember, de még szemtanúja sem.
Behunyva a szemem szórakozattan utánzom a fiú mozdulatát a cigivel. Ráérősen engedem ki a füstöt a tüdőmből. Az álmok legszebb képei kezdik átszőni a gondolataimat. Minden egyes sejtet simogatva. Lehetetlen elkülöníteni a valóságot a képzelettől. Álmok vegyülnek a megtörtént múlt képeivel.
A múltat képtelenség máshogy alakítani, a jövőt pedig kár elképzelni. Mit lehet hát tenni? Nagyon, semmit. De lehet sodródni az árral (a jobbik) vagy dőre módon tervezni a jövőt (f-e-l-e-s-l-e-g-e-s!)...
Okos leszek, inkább az előbbi, addig is néha-néha vetek egy szánalmas pillantást a szentimentális párocskára a sarokban.



ui.: 6 nap a világ! 6 teljes hazug nap. hát helló édes!

Üdvözlégy Március!

Új évszak, új hónap. Hadd kívánjak magamnak egy szép hónapot. Ma megpróbálok csendben maradni és inkább magamban elmélkedni. Búcsúzom a téltől, búcsúzom a kellemetlen és kellemes perceitől.

Meterológialiag új szezon, tisztíts hát tavasz!