almost in heaven.

Ólomsúllyal nehezedett el a szemhéjam. Reggel volt, kint süvített a szél. A fejem búbjáig húztam a takarót. Kavarogtunk az időtlenségben. És jöttek az álmok. Óvatosan és megfontoltan közeledett a vastag, puha ajkaival. Hirtelen ért véget, zokogva ébredtem. Nem szeretnék többet álmodni.

Ezek a napok mindig a semmibe valóak. Semmi vagyok ilyenkor. Semmi vagy megsemmisült? Hát ez micsoda kérdés... Persze, hogy mindkettő. Egyszerre!

Most megyek ünnepelem a vasárnapot. Annyiszor tett már boldogtalanná, annyiszor taszított kétségek közé. Megérdemli, hogy ráemeljem a következő pohár bort... üdv néked imádott vasárnap!