véges vágány

Már nem tudok írni, folyamatosan újabb és újabb képek születnek bennem. Sötét, mint a téli éjszaka. Az életről, az igazságtalanságról, a mennyről és a pokolról, de már képtelenség szavakból mondatokba formálni. Pusztítanak az érzések, tönkreteszik a lelket, megmérgezik az elmét. De a legfontosabb boldogtalanná tesznek!

Akkor kérdezzük meg, mi örök naívak, hogy hol van a hit? Hol van? Megszállottan kutatom magamban és az emberekben. Nem találom sehol és most rettenetesen félek. Mindig könnyű volt felállni, de most nehezebb, mint eddig bármi. Üres járatok, a semmiről értekezem magammal, kiábrándító a valóság, lassan pedig kihal a vágy.