leltár

Ma reggel a kapun kilépve egy tócsába léptem. A cipőm vizes és sáros lett.

Mocskos az életem. Tele van szeméttel és bűzzel. Likvidálni kellene, de valami különleges módon mégis ezekhez ragaszkodom a leginkább.

Az asztalomon halomban állnak könyvek, füzetek, papírfecenik, tollak, emlékek innen-onnan és parfümök. A fotelben ruhahalmok, a földön cipők. Nincs rendszer, nem is keresem.

Valahol elmúlt minden, nemcsak a testem, de az eszem is érzékeli már. Fáradtan hajtom a fejemet a párnámra. Fázom és didergek, egy dolgot várok: a meleget.

Hideg szél süvít az arcomba, az utolsó cigarettámat gyújtom meg ma. A füstöt olyan messze kergeti a szél, mint még soha. Neszt hallok a távolból, de már nem figyelem, nem érdekelnek a ház előtt elszáguldó autók sem. Bezárom az ablakot, a függöny félig elhúzva marad. Milyen lényegtelen információ. Mennyi lényegtelen dolgot hordozhatok még magamban és magammal?

Lassan telik az idő, megfulladok és szorít a mellkasom. Újra lüktetni kezd a halántékom. Olyan ez, mint egy hosszú utazás, soha nem találok vissza magamhoz.

Hallgatok, bírom a csendet, lassan megszokom és talán még meg is szeretem.. egyszer szerettelek!