"vigyél át a túlsó parta."

Születni kell, újra meg újra,
Indulni kell a háborúba,
És harcolni kell, meghalni és szeretni
Még nem elég.

Születni kell minden nappal újra,
Álmodni azt, ami nem válhat valóra,
És harcolni kell, meghalni és szeretni
Még nem elég.

Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Napot fess a szürke holdra!
Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Vigyél át a túlsó partra, igen!

Csak körbe-körbe forog velem.
Ami egyszer volt s újra lesz,
Csak körbe-körbe forog velem.
Te álmodj tovább, kedvesem!

Nincs senki más, aki helyedre léphet,
Itt születtél, és itt kell élned,
Nincs másik hely, nincs más idő,
Meghalnod is csak itt lehet.

Keresem a hajnali fényben,
Vakító nap tüzében,
Hol van az a csillag az égen,
Virágom, el ne hervadj,
lehet, hogy megtalállak...

és és föld között

[...]

Most lehetetlen koncentrálnom. Nem érdekel a romantika irodalma, az új izgalmas könyv, amibe belekezdtem (!?), a la vie en rose. Próbáltam, tényleg próbáltam figyelni, de most nem megy. Nem erőltetem. Megpróbálok aludni, de attól tartok, hogy egész éjjel meredt szemekkel a sötét plafont fogom bámulni. És mi értelme lesz? Nem sok, újra végig játszódik a nap, pörögnek a képek, először lassan, részleteire bontva, majd gyorsan.
Igyekeztem minél több mindent megfigyelni. Kapucni és szemüvegek. Mi vagyunk? Dehogy. Nem beszélve arról, hogy ügyetlenül (én balga) itthon felejtettem. Pedig ez valamiféle közös bennünk, Te szereted nézni rajtam, én pedig szeretem viselni. Egy láthatatlan páncélt von közénk, de így nélküle nehéz volt. Minden szót óvatosan megformálni, majd kiejteni. Figyelni a reakciódat, az érzéseidet. Mestere vagyok, de most nem tudtam mit mondani. Olyan... huncut vagy!! Megnehezíted a dolgomat. Nagyon is és ez baj.

[we heart it]

i am sick.

A torokfájás és az orrdugulás a kedvenc elfoglaltságaim egyike. Fordított ember vagyok, szeretek beteg lenne. Nem tudom miért, de van benne valami egészen perverz örömforrásom. Lázasan fetrengeni az ágyban, miközben Karib-tenger kalózait nézek és teát szürcsölök. Hol a fogamat vacogtatva, hol pedig lefőve heverni. Egészen érzéki képek sora, nemde? A tornyokban álló zsebkendő halmokat pedig már meg sem említem magam körül.

A betegségem idestova 17 éve egy sémára épül. A tünetek részletes leírásába nem mennék bele, jobb ez így mindenkinek.

A 2. napon általában ellibegek kedvenc háziorvosomhoz (hasonlít Pierce Brosnan-re), aki bármilyen betegség esetén minimum (!) egy hétre von ki a forgalomból, minő fájdalom. Egyébként évente két alkalommal kötelező tiszteletkört teszek a rendelőben. Legutóbb március 2.-án voltam. Ki gondolná, hogy már fél éve voltam olyan kegyetlenül lázas??

Dolgok, amik fontosak betegségem ideje alatt:

*mint ahogy mondtam, elengedhtetlennek tartom, hogy orvos vizsgáljon meg és hiteles analízist kapjak állapotom felől, még abban az esetben is, hogy az "orvosi szakvélemény" közel 10 éve ugyanazzal a kijentéssel kezdődik és végződik: "torka vérbő, (...) augmentin duo-tól kiütéses lesz".

*a napi minimum 3 ágynemű csere. és ez a mérték igaz a hűtő fürdőzések számára is.

*a teát és az alma levet leginkább ultravénásan adagolnám, de jobbhíján marad a már megszokott pohárban való szervírozás.

*fokhagymás pirítós reggel. (naa, igen, ha valaki jót akar, akkor ne jöjjön látogatni egy csomag rágógumi kísérete nélkül)

*kedvenc filmjeimet nézni egész nap.

végülis talán ennyi. nem is vagyok kiállhatatlan beteg. szerintem. :)

/we heart it/

ma ezzel a számmal "kúráltam" magamat


ui.: és egy fontos pozitív tényezőről megfeledkeztem. temérdek időd van, ha beteg vagy. én ezt az időtengert használtam fel, hogy rendbe tegyem a cover flow-okat. büszke lennél rám, ha látnád az iPod-ot.

fridaaays.

A péntek az új kedvenc nap. Megdöbbentem konstatáltam, hogy megint eltelt egy újabb hét. És ez így megy, napokat napok követnek, heteket, hetek, hónapokat hónapok. Az évek pedig pörögnek. Egyszer úgyis minden csak egy távoli emlék lesz. Nem tudom, még mindig nem tudom, de az idő gyorsasága rémisztőnek tűnik a szememben...
Tehát a péntek különleges nap. Péneteken szabad mindent. Elfelejteni a hét nehézségeit, a problémákat és megosztani egymással az élményeinket. Ilyenkor mértéktelenül füstölhetünk és borozhatunk a már kötelező carameliták után. :)

"Pózolj parkban!" Bolond H. :)

parisienne

Ha Kate egy istennő, akkor Párizs a menyország. :) és ez fordítva is így van!

Még mindig rossz kedvem lenne? Nem. Igazából ellentmondok magamnak, nincs is rossz hangulatom és nem is volt!!
Egyébiránt, mintha feltölttötek volna. Legszívesebben ugrálnék, szaladnék, bicikliznék, táncolnék, énekelnék és még ki tudja mi mást csinálnék. Honnan ez a sok felesleges energia? Felébredő öntudat? Elhatározás? Mindegy. A lényeg, hogy van és örvendek neki.
Érdekes megállapítások kerültek ma napirendre. Önnyugtatás és hazugság saját magunknak, csak hogy erősnek érezzük magunkat? Hogy nincs szükségünk semmi másra, acélos jellemen és szikla szilárd elhatározáson kívül? Én azt mondom, hogy belefér. Amúgyis miért ne?? Nekem mindig ez a hozzáállás válik be és ez olyan recept amit jó szívvel ajánlok mindenkinek.

ui.: sajnálom, hogy aludnom kell.

Parisban járt az ősz...

A már száraz végtelen tengeri földek és az ég találkozott. Nem láttam a határt.

Tudja valaki, hogy hol van az égboltnak vége?? Szóljon mielőbb, hogy azonnal útra kelhessünk!!

......................................................................................................................................................................

Fura érzelmek töltenek el. Ilyenkor szeretek Párizsra gondolni. Ajaaj, Párizs fétisiszta lennék? Eszembe jutott ma egy csodálatos vers Párizsról és az őszről, zárásképpen át is adnám. Emellett a vers mellett károgásnak tűnik minden egyes mondatom. :)

Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

spiltroads.tumblr

i love the outlets

Az egyetlen dolog, ami vigasztal vasárnap délelőtt, ha jól felpakolt szatyrokkal hagyom el az üzletsorokat.
Áldja az ég, aki kitalálta az outletezést, nevetségesen potom összegekért ruhát venni pedig nem jó, hanem a legjobb dolog a világon.


brown dress & short jacket: mango, striped long shirt: retro


both: mango
............................................................................................................................................................................

pretty foods. from tumblr.

A camambert sajt, a bor és a szőlő a Teremtő legszebb ajándékai, együtt pedig a legpazarabb, egyenesen menyországi állapot egy közönséges földi halandó számára.

sparkles.

... és vége az első hétnek. Mintha már több hónap telt volna el, de döbbenetes, hogy mégsem. Minden olyan, mintha tegnap történt volna, nem érzékelem az időt és nem érzem az átmeneteket.
Lám, lám megint fecsegek, pedig már igazán hozzászoktam a sztoikus magatartáshoz. Kifejezéstelen arccal válaszolni az unus-untalan feltett egy szem kérdésre. Ez teljességgel bomlasztja az intimszférámat. Hahóóó, emberek legyen már elég!! Nem másoknak akarom az emlékeimet feltárni és elmesélni.
Maradjanak ezek csak nálam, mert néha jól esnek, néha nem. Néha kegyetlenül arcul csapva érzem magamat általuk, néha pedig felemelő állapotba emelnek.
Fullasztó a légkör, ugyanis azzá válik a hozzáállásomtól. Úgy érzem, hogy mind-mind apró üzenet a múltból, a jelenből és a jövőből egyaránt. Túlkombinálni pedig, tudom, hogy felesleges mindent, csak jó elhitetni magammal, hogy mindennek van értelme, aminek tulajdonítok.

ui.: N. hiányoltalak már, de szégyeld magad, szugerállak, de nem reagálsz. kár, pedig hiszed vagy sem egy "igazán trééé" szemüveget viseltem ma.

ui#2.: életemben először nem esik jól a közelgő vihar tombolása. Nem félek, csak felkavar...

igen vagy nem

Mikor mondjuk ki azt amit gondolunk? Úgy értem, igazából gondolunk. Mindig? Néha? Netán soha?
Valójában a legtöbb esetben soha. Nevezhetem meglátásnak, ténynek, de akár tapasztalatnak is.
Utóbbiban bizonyosodtam meg leginkább. Ha kimondok valamit, például azt amit valójában gondolok egy adott kérdésben, mindig megütöm a bokámat.
A szituáció fontossága lényegtelen. Ma például egy számomra jelentéktelen kérdésben éreztem azt, hogy nem lenne kifizetődő, ha igennel válaszolnék. Így bánt az, hogy egyrészről, milyen gyáva is vagyok, másrészről, ha ott bátor lettem volna, most azon agyalnék, hogy jobb lett volna ha csendben maradok.
Leginkább most az jár a fejemben, hogy eddigi életem során, hányszor kerültem hasonló körülmények közé. Visszagondolva nem sokszor, de azon kevés tényállások során valamennyiszer igenis rossz döntés volt a valódi gondolatok kimondása.
Mindent összevetve igenis vannak helyzetek, amikor tudni kell hallgatni. Elhallgatni az igazságot, mert így az a hülye lelki béke biztosítva van. Fránya módon, de biztosítva és ez a lényeg.
.........................................................................................................................................................................................



currently music. a little Michael Jackson dance?

back to school.

Reggeli kezdés a parkban, ismerős arcok és egy pinduri késés, tehát minden a régi. De igazából annyira nem, minden más és amitől a legjobban tartottam, nos beigazolódott. Mindegy, már el is hallgattam...

school ground from Le Love.