sparkles.

... és vége az első hétnek. Mintha már több hónap telt volna el, de döbbenetes, hogy mégsem. Minden olyan, mintha tegnap történt volna, nem érzékelem az időt és nem érzem az átmeneteket.
Lám, lám megint fecsegek, pedig már igazán hozzászoktam a sztoikus magatartáshoz. Kifejezéstelen arccal válaszolni az unus-untalan feltett egy szem kérdésre. Ez teljességgel bomlasztja az intimszférámat. Hahóóó, emberek legyen már elég!! Nem másoknak akarom az emlékeimet feltárni és elmesélni.
Maradjanak ezek csak nálam, mert néha jól esnek, néha nem. Néha kegyetlenül arcul csapva érzem magamat általuk, néha pedig felemelő állapotba emelnek.
Fullasztó a légkör, ugyanis azzá válik a hozzáállásomtól. Úgy érzem, hogy mind-mind apró üzenet a múltból, a jelenből és a jövőből egyaránt. Túlkombinálni pedig, tudom, hogy felesleges mindent, csak jó elhitetni magammal, hogy mindennek van értelme, aminek tulajdonítok.

ui.: N. hiányoltalak már, de szégyeld magad, szugerállak, de nem reagálsz. kár, pedig hiszed vagy sem egy "igazán trééé" szemüveget viseltem ma.

ui#2.: életemben először nem esik jól a közelgő vihar tombolása. Nem félek, csak felkavar...