Most csend van, esőcseppenként mossa a hidegtől kipirosodott kezemet az eső. Nem bírom tartani a cigit, még egy slukk. Pöckölés, majd előkaparok egy újat. Katt. Nem megyek be a meleg szobába, tüntetek. Magammal, az ostobaságommal és a naivságommal szemben. A gond viszont abban rejlik, hogy ilyen vagyok. Nem vagyok elég szórakoztató és még a Nap sugarai sem képesek úgy keretezni az arcomat, ahogy szeretném. Ahogy szeretném, hogy láss.
A végletek embere vagyok. Mindig megfogadom, hogy ez volt az utolsó alkalom, gondolat, bambulás, lustálkodás, miegymás... De nem megy, a rohadt életbe. Néhány hete "egy gondolat bánt engemet". Leírjam? Könnyebb lesz? Nem, szó sem lehet róla. Maradok így, ahogy vagyok. Csendben, töprengve.
És most ünnepélyesen megfogadom, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy... Ugyanmár, maradok a saját magam őszinte híve.
tumblr.
ui.: nem szeretnék többet álmodni, mert utálok felébredni!
Egy gyújtó kattanás törte meg a kora esti levegő monoton hallgatását. A távolból egy tovaszáguldó vonat zúgása hangzott fel. A szobából Amy hangja áradt ki az örvénylő éjbe: "this is the life". Majd újra csend. Szereti a csendet, mivel szerinte mindig elbájoló, ám ezúttal kegyetlenül lebegett a cigaretta burjángzó füstjével a lány feje fölött. Álmatag tekintete megállapodott egy villany pózna lámpáján. Mélyet szívott a cigiből, néhány másodpercig a füstöt tüdejében tartva. Pillantása ellágyult, valahol nagyon messze járt... Talán egy ködös novemberi éjszaka képe rémlett fel és egy fás, fűszeres egyben erőteljes illat vonta ölelő karjaiba gondolatban... Most elindulnék és mennék, mennék meg sem állnék. Talán találkoznánk, talán nem. Ezúttal nem tétováznék. A józan ész bölcs szavára avagy az őrületbe kergető érzelmekre érdemes hagyatkozni? Mi ez az egész? Valami morbid és kegyetlen hencegése a sorsnak netán a legfelemelőbb érzés, ami olykor hatalmába kerítheti a lelket? Szeretném hinni, illetve tudni, hogy a második opcióról van szó, de félek (és rettegek) hogy az első feltevés lesz ismételten az igaz.
Tényleg ez az élet?
"...Én sose tetszettem magamnak. [...] És az a legnagyobb baj, hogy valami kábulatban vagyok, és gyakran magam sem értem, amit írok... Szeretem ezt a vizet, a fákat, az eget, érzem a természetet - szenvedélyt kelt bennem, ellenállhatatlan vágyat arra, hogy írjak..."
"Egy csillag jelent meg az égbolton és teljes fényével sugárzik. Milyen szép dolog, az emberek között egy csillagot találni, egy szeretõ lelket, aki ad, és aki elfogad. Az elkövetkezõ napokban szemléljük az éjszakai égboltot, és ha kérdésünk van, hagyjuk, hogy a csillagok válaszoljanak."
Könyörgöm üssön le valaki, ha netalán újra internetes horoszkópokat kezdenék böngészni...
A halloweeni hangulat még valahol itt ólálkodik körülöttem. (Néhány képet hamarosan megosztok a tisztelt publikummal, ígérem.) Most fáradt vagyok és kíváncsi. Nem elég semmi, többet szeretnék tudni, ami valljuk be és ezt igazából nekem kellene a leginkább belátni, hogy nem kecsegtet semmi jóval. Nem is világok találkozása ez, hanem valami egészen más. Távoli. Az a pofátlanul szép arc meg hab a tortán...
Csábítani tudni kell vagy legalábbis ajánlatos. Valaki ezzel a kiváltsággal születik és a zsigereiben is eme tudomány magas iskoláját hordozza. De akad olyan is, akinek egy élet is kevés az elsajátításához. Máskülönben a kacérkodás lélekemelő is tud lenni, avagy mélybetaszító. Nem tudom ki hogyan éli meg, ha csábos pillantásai mindhiábavalóak. Sok esetben megesik, hogy minden próbálkozás ellenére az elcsábításra szánt személyt hidegen hagyja minden finom jel. A lényeg az, hogy nem kell komolyan venni, maradjon csak a játék része.
"Azt hiszem, a csábítás kölcsönös dolog, vagy inkább mondjuk így: a csábítás alapja a kölcsönösség. Hiszen minden csábító mellett kell lennie egy elcsábítottnak is..."
Mikortól számítható valaki csábítónak vagy elcsábítottnak? Lehet észrevétlenül is elcsábítottá válni? Egyértelműen igen. Sőt, észrevétlen csábítókból több, mint elég van. Elég a megjelenésük és lehengerelnek bárkit. De mi a csábítás? Egyoldalú vagy kétoldalú dolog? Megválaszolhatatlan kérdések.
"Vajon miből ered az a különös képességünk, amellyel sikerül elérnünk, hogy a másik ember vonzalmat érezzen irántunk? Szinte felfoghatatlan. Az bizonyos, hogyha létezik szándékos és tudatos csábítás, akkor van ösztönös csábítás is, amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy akaratunk ellenére csábítottunk..."
Személy szerint nem tartom magamat a végzet asszonyának. Mi több, a lehető legmesszebb állok ettől a kitüntett státusztól. Komoly jelentőséget nem tulajdonítottam neki, kivéve egy bizonyos 5 percet. Amikor azt mondtam, jó lenne, ha egy pillantás elég lenne. Kopp. Nem elég és nem is kell, hogy elég legyen. A megunhatatlan eszme szóljon újra, ha a sors úgy akarja, úgy lesz minden. És tényleg!!
Az idézetek Patrizia Gucci Csábítás c. könyvéből származnak.
Photographer: Camilla Akrans For: Man About Town F/W 2009 Models: Anja Rubik & Sasha from: Fashion Gone Rogue
a mai nap kedvence. szeretettel mindenkinek!_________________________________________________________________________
Létezik olyan, hogy kiteszem a lábamat az utcára és találkozunk? Meg kell, hogy valljam ma az a szörnyű érzésem támadt, ha most New Yorkban élnénk ott is találkoztunk volna. Igazából nem is szörnyű, csak megrémiszt, hogy milyen kicsi a Világ...
"bika a bikában" és még csak nem is voltam vicces kedvemben ma. :)
ui.: én képtelen vagyok bármit is mondani. nem értem mi történik most. mindig várom a következő napot, hogy... hogy? szeretném azt a napsütötte péntek délutánt. valószínüleg semmi nem történne másként, talán csak annyi, hogy negyedszer is mondanék egy elhaló "sziá"-t...
Lebben a függöny, Fejed lehajtva lépsz. A helységben ismeretlen Ismerősen szól.
tényleg beléptem...
A tenyered izzad, Szívedben félelem, A jövődet látni jöttél, Tőle vársz jövőt.
kérdések...
Miért is vagyok itt? A csoda nem segít, Szememből látja, szeretnék Még élni egy kicsit.
csodák? léteznek? léteznek...
Egyirányú út, Ahova megyek. A kezem levegőt markol, Mikor keresi két kezed. Egyirányú út, Lehet, meg sem érkezem. A kezed levegőt markol, Mikor keresi két kezem.
egyirányú folyosó...a végén pedig egy angyal állt.
Állj meg egy szóra! Valamit kérdezek, Nem halljuk egymás hangját, Rohanunk tovább.
bárcsak több lépcső lenne abban az átkozott épületben...
Keresem, hol a baj, Pedig egyszerű, Valami elmúlt, eltűnt, S ettől lett keserű.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
