kérdések

Vajon létezik olyan, hogy boldogtalan boldogság? Mindennap ebből kapunk vagy csak bizonyos emberek kapják a sors eme keresztjét? Örök kérdés: létezik igazi boldogság?
Ott az A1 folyosón hosszasan értekeztünk erről szeretett ideálommal, aki vallja, hogy 30 éves koromra az én fejem is benő, a lelkem pedig megkeményedik az addig kapott "boldogtalan boldogságtól". Minden bizonnyal igaza van, de mi van, ha már érzelmileg 30 éves énem felfogását sújkolom magamba, mondván, hogy jobban megéri, ha nem teszem ki magamat mindenféle hinc-hánc boldogtalanságnak.
Társadalmunk olyannyira kiismerhetetlen rétege (természetesen itt a férfiakra gondolok) bőven feladja a leckét. Ismerek hős szerelmes férfit (és megjegyezném ebből van kevesebb), örök facért, aki szexuális életének felpezsdítésében keresi azt a bizonyos "igazi boldogságot", halhatatlan pókerjátékost, aki mindent egy lapra tesz fel, és nem utolsó sorban a mindenben tökéletesen érdeketelent. Utóbbi az, aki azt állítja, hogy pont ezért szeretjük őket, mert ilyen lehetetlen személyiségek és mi sivár lelkű nők bizony élünk halunk értük. Én pedig pirulva hallgatom az efféle önbizalomtól túlfűtött, merész kijelentéseket..
Vajon a két halhatatlan félnek, nekünk nőknek és nektek férfiaknak mitől kapcsolat a kapcsolat? Két ember, aki számíthat egymásra feltétel nélkül, a mindig felsejlő boldogság kimeríthetetlen kútja vagy csupa nagy betűs szexualitás az egész? Valljuk be, elenegedhetetlen, és nem tudunk egymás nélkül élni a lét semmilyen formájában. Akkor miért nem adjuk fel önmagunkat? Mert fáj az a szemét kötődés vagy mert kapcsolat nélkül is éppen annyira boldogok lehetünk és kötöttségek nélkül megkapunk így is mindent a másik féltől? Valóban ennyire felszínessé váltunk volna?
Egy kedves barátom, akit a nem törődöm kategóriába sorolnék, most cinikusan billegetné a fejét és azt mondaná, hogy "tipikus női tollból" származnak ezek a sorok. Álljunk meg egy pillanatra! Talán itt van a hiba, a klasszikus szerepek túlságosan is felértékelődtek, és mélyen minden elveszett a régi korok etikettjéből, már ami egy kapcsolatot illet.
És igen, mi nők, reménytelenül szentimentálisak vagyunk, örökké hisszük a megváltó és kegyes boldogságot, folyton újra bízunk azokban a facér csalfa szemű férfiakban. Nevessetek csak ki minket, mi pedig bolondulni fogunk ezután is értetek, garanciám van rá!

réges régi emlék a fiók aljáról

Mostanság leginkább balkonokon szeretek sírni. Csak azért, mert könnyes szemmel a város fényei szebb látványt nyújtanak.. Csak azért.
A múlt még mindig nem enged, viszont már messze vagyok tőled. Tudod nélküled nehéz ez. Kavargok belül és szívembe vésem ezt az érzést, akármennyire is el szeretném kerülni az elkerülhetetlent. Egyszer szerettél, mostmár tudom, második sansz azonban nincs. Talán megérdemlem, vagy így kell lennie. Mégis, kívánom, hogy...

tiszta szívemből szerettelek Január!


ismerős?

maradj velem!

A holdfényes éjszakában lépkedett egyedül, nem figyelt semmire, csak a kavargó gondolataira. Valahol magasan repülő cikázott át az égen. Lágy dallamok kavarogtak a fejében és egy jól ismert tekintet. Nehéz volt a lelke és az elméje, elveszett már régen. De ezt mind jól tudjátok. Minden más az ízek, a színek, és a hangulatok. Keresi a vigaszt messze. Messze már, távol a fehér felsős, cigarettázó férfitól és mélyen, legbelül mégis egy kívánsága van:

Évek telnek el, évek alatt ismerjük meg egymást és összefonódnak az életutak egyszer, de mindig vannak kivételek. Annyira sajnálatos, mikor az ember saját bőrén tapasztalja mindezt. Hányszor fogok még vallani, neked és magamnak?

Varázslatos ma éjszaka a Hold, varázslatos pillanatot adhat egy-egy délután, hallgatok és magamba zárom.

Látni akarlak!

louder than words

Hiányzik a régmúlt, hiányzik a pillanat, amely megszakad az esti párás ködben. Hiányoznak a bűnös és bűvös percek. A tavalyi tél hideg éjszakái és a kilátástalanság bomlása. Kilátástalanság a jelenben is van, de ez már más jellegű, hideg is kiszámítható. Pontos képek rajzolódnak, és a be nem teljesülés örök megtörthetetlensége. Indulnom kellene a saját utamon, új távlatok felé. Mégis vonzz a múlt, megőrít a vágy, ami egyszerre fizikai és pszichés. Melyik az erősebb, melyik fog győzni, és melyik győz le engem? Egyszer vége lesz vagy addig fog ez tartani még le nem jár az idő? Az időm.. Hallgassatok szavaim, maradjatok örök nyugadalomban a lélek elátkozott mélységében.

miért léteznek elátkozott szerelmek a csillagokban?

hit

Sok mindenben hiszek. Hiszek Istenben és a sorsban. Hiszem azt, hogy nem ok nélkül találkoznak emberek, nem történhet miért nélkül két ember sorsának találkozása. Nem történhet csak úgy, hogy valaki a semmiért lép az életünkbe. Egyszer megszakad a végtelenségnek tűnő folyamat, és egy idegen mellé sodor az élet egy lépcsőn.

Idegen arc, idegen ölelés, idegen csókok. Hol vagy hitem, hol van az akiben hittem? Akiről azt gondoltam, hogy lehetünk mi?

Hiszek a végzetben. Érdekes meglepetések az élettől, téged is hiszlek, magadhoz rántasz, majd eltaszítasz, szeretsz és gyűlölsz. Én pedig boldog vagyok és szenvedek. Mosolyogva sírok.

Nézz rám végzet, hívj magadhoz, ha kellek, üldözz el, ha nem! Játszunk még..?

megihlettél bűnös éjszaka!

autó a hold alatt

Ma éjszaka fehér autóból cigizem a Hold alatt.

hold és nap. fény és sötétség. álom és valóság. fehér és fekete. te és én. code és hypnose. mccaffe és ccc. mocsok és tisztaság. égbolt és föld. repülő és hajó. budapest és debrecen. zaj és csend. kettő és egy. nappalok és éjszakák. érdektelenség és bujaság. bor és víz. pirkadat és alkonyat. itt és ott. korán és későn. csók és ölelés. önmegtartóztatás és vágy. ébredés és elalvás. őrület és nyugalom. csalódás és szerelem.

Ma éjszaka egy fehér autóból jegyeztem a Hold alatt.

m&j

Ha léteznek megérzések, akkor valahol mélyen éreztelek. Ha léteznek jelek, akkor most minden jel rád mutatott. A megmagyarázhatatlan péntek hajnali álom, a különleges illat a dohányzóban délelőtt és a jól ismert sötétszínű autó a parkolóban.

Annyira letisztultnak tűnik minden, én pedig annyira vak vagyok.

Mintha mindez megtörtént volna már egyszer, fájdalmas, hogy mennyire szeretek minden percet ilyenkor. Szeretném úja és újra, szeretlek újra és újra, és hiányzol újra!

Nem tudok többet írni, ma mindent elmondtam neked.

kódolok

Mire elég az életünk? Elég-e arra, hogy kellő mennyiségű boldogsággal halmozzon el, vagy inkább boldogtalanságból kapunk többet? Személyfüggő dolog ez, minden bizonnyal, ki mennyit kap odafentről.

Amikor valami rossz dolog történik, úgy hisszük ettől rosszabb nem követhezhet, illetve más nagyobb megpróbáltatás nem állhat előttünk, pedig mindig van keservesebb az éppen aktuálisnál. Az újabb problémák megismerése után, rádöbbenünk, hogy minden korábbi súlyosnak ítélt gond leértékelődik.

Ennyit, hát az aktuális ténymegállapításokról.

Éjszaka, újabb, hasonszőrű, mint mindegyik más, mégis merően hasonló. Poharakban az alkohol, kimeríhetetlen mennyiség, ki tudja ki miért iszik, fogadkozások az aznap éjszakai kegyetlen részegségre, cigaretta csikkek kupaca a hamuzóban, igénytelen disco muzsikák ordítása a hangfalból. Emberek vesznek körbe, mégis egyedül vagy, beszélgetések, mosolygások.

...és akkor tudtam azt, hogy szerettem volna, ha ott ülsz mellettem, fehér felsőben, a titokzatos parfümöd fátylában.

leltár

Ma reggel a kapun kilépve egy tócsába léptem. A cipőm vizes és sáros lett.

Mocskos az életem. Tele van szeméttel és bűzzel. Likvidálni kellene, de valami különleges módon mégis ezekhez ragaszkodom a leginkább.

Az asztalomon halomban állnak könyvek, füzetek, papírfecenik, tollak, emlékek innen-onnan és parfümök. A fotelben ruhahalmok, a földön cipők. Nincs rendszer, nem is keresem.

Valahol elmúlt minden, nemcsak a testem, de az eszem is érzékeli már. Fáradtan hajtom a fejemet a párnámra. Fázom és didergek, egy dolgot várok: a meleget.

Hideg szél süvít az arcomba, az utolsó cigarettámat gyújtom meg ma. A füstöt olyan messze kergeti a szél, mint még soha. Neszt hallok a távolból, de már nem figyelem, nem érdekelnek a ház előtt elszáguldó autók sem. Bezárom az ablakot, a függöny félig elhúzva marad. Milyen lényegtelen információ. Mennyi lényegtelen dolgot hordozhatok még magamban és magammal?

Lassan telik az idő, megfulladok és szorít a mellkasom. Újra lüktetni kezd a halántékom. Olyan ez, mint egy hosszú utazás, soha nem találok vissza magamhoz.

Hallgatok, bírom a csendet, lassan megszokom és talán még meg is szeretem.. egyszer szerettelek!