Parisban járt az ősz...

A már száraz végtelen tengeri földek és az ég találkozott. Nem láttam a határt.

Tudja valaki, hogy hol van az égboltnak vége?? Szóljon mielőbb, hogy azonnal útra kelhessünk!!

......................................................................................................................................................................

Fura érzelmek töltenek el. Ilyenkor szeretek Párizsra gondolni. Ajaaj, Párizs fétisiszta lennék? Eszembe jutott ma egy csodálatos vers Párizsról és az őszről, zárásképpen át is adnám. Emellett a vers mellett károgásnak tűnik minden egyes mondatom. :)

Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

spiltroads.tumblr

i love the outlets

Az egyetlen dolog, ami vigasztal vasárnap délelőtt, ha jól felpakolt szatyrokkal hagyom el az üzletsorokat.
Áldja az ég, aki kitalálta az outletezést, nevetségesen potom összegekért ruhát venni pedig nem jó, hanem a legjobb dolog a világon.


brown dress & short jacket: mango, striped long shirt: retro


both: mango
............................................................................................................................................................................

pretty foods. from tumblr.

A camambert sajt, a bor és a szőlő a Teremtő legszebb ajándékai, együtt pedig a legpazarabb, egyenesen menyországi állapot egy közönséges földi halandó számára.

sparkles.

... és vége az első hétnek. Mintha már több hónap telt volna el, de döbbenetes, hogy mégsem. Minden olyan, mintha tegnap történt volna, nem érzékelem az időt és nem érzem az átmeneteket.
Lám, lám megint fecsegek, pedig már igazán hozzászoktam a sztoikus magatartáshoz. Kifejezéstelen arccal válaszolni az unus-untalan feltett egy szem kérdésre. Ez teljességgel bomlasztja az intimszférámat. Hahóóó, emberek legyen már elég!! Nem másoknak akarom az emlékeimet feltárni és elmesélni.
Maradjanak ezek csak nálam, mert néha jól esnek, néha nem. Néha kegyetlenül arcul csapva érzem magamat általuk, néha pedig felemelő állapotba emelnek.
Fullasztó a légkör, ugyanis azzá válik a hozzáállásomtól. Úgy érzem, hogy mind-mind apró üzenet a múltból, a jelenből és a jövőből egyaránt. Túlkombinálni pedig, tudom, hogy felesleges mindent, csak jó elhitetni magammal, hogy mindennek van értelme, aminek tulajdonítok.

ui.: N. hiányoltalak már, de szégyeld magad, szugerállak, de nem reagálsz. kár, pedig hiszed vagy sem egy "igazán trééé" szemüveget viseltem ma.

ui#2.: életemben először nem esik jól a közelgő vihar tombolása. Nem félek, csak felkavar...

igen vagy nem

Mikor mondjuk ki azt amit gondolunk? Úgy értem, igazából gondolunk. Mindig? Néha? Netán soha?
Valójában a legtöbb esetben soha. Nevezhetem meglátásnak, ténynek, de akár tapasztalatnak is.
Utóbbiban bizonyosodtam meg leginkább. Ha kimondok valamit, például azt amit valójában gondolok egy adott kérdésben, mindig megütöm a bokámat.
A szituáció fontossága lényegtelen. Ma például egy számomra jelentéktelen kérdésben éreztem azt, hogy nem lenne kifizetődő, ha igennel válaszolnék. Így bánt az, hogy egyrészről, milyen gyáva is vagyok, másrészről, ha ott bátor lettem volna, most azon agyalnék, hogy jobb lett volna ha csendben maradok.
Leginkább most az jár a fejemben, hogy eddigi életem során, hányszor kerültem hasonló körülmények közé. Visszagondolva nem sokszor, de azon kevés tényállások során valamennyiszer igenis rossz döntés volt a valódi gondolatok kimondása.
Mindent összevetve igenis vannak helyzetek, amikor tudni kell hallgatni. Elhallgatni az igazságot, mert így az a hülye lelki béke biztosítva van. Fránya módon, de biztosítva és ez a lényeg.
.........................................................................................................................................................................................



currently music. a little Michael Jackson dance?

back to school.

Reggeli kezdés a parkban, ismerős arcok és egy pinduri késés, tehát minden a régi. De igazából annyira nem, minden más és amitől a legjobban tartottam, nos beigazolódott. Mindegy, már el is hallgattam...

school ground from Le Love.

last day of summer 2009.

Kimondani és belegondolni egyaránt szörnyű, de vége a nyárnak. Micsoda megállapítás, sajnálom, de jelen pillanatban ennyi telik tőlem. Fáj a fejem, iszonyúan. Most viszont elterelem a figyelmemet és vissza idézem a nyarat.
Volt itt minden, ami kell: buli buli hátán, itt alvás, ott alvás, utazás, (leértékelések!!), öröm, bánat, édes és keserű percek és lám tovatűnt az egész. Én meg itt vagyok, élek.
Partyval kezdtük és azzal is fejeztük be. Ez stílus, annyi szent. :) Eszeveszett tánc, hiányozni fog. Továbbá hiányozni fognak a nagy szombati partyt megelőző jazzes rituálék, vodka martinik és az ottani teret betöltő állandó hőség.
Hiányozni fognak az Sz-szel eltöltött éjszakák a kertben, a csillagok alatt és a levegőben megrekedt, csendet megtörő iPod muzsikálása. A boros kólák. A hajnali susmorgás. A teraszon pöfékelés. (őrült ötletek tettekre váltása)
Hiányozni fognak a bevásárló túrák és az azutáni bódító pillanatok, amiket csak a nyári leárazások idézhetnek elő az ember lelkében.
Hiányozni fognak a semmittevős délutáni pangások és császkálások a városban.
Hiányozni fognak a reggeli jeges kávéim, aminek állandó és hűséges társaságában végig szörföztem a kedvenc divat oldalaimat.
Hiányozni fognak a késő éjszakába és hajnalba nyúló olvasgatások, film nézések és interaktív online társalgások...
... és végül hiányozni fog a nyár atmoszférája, a hűs éjjeli levegő, a csillagos ég, és a hajnali frissesség.
Búcsúzom, de nem örökre, majd találkozunk, hamarosan!

szombati summer closing party:
Mindent összevetve jó este volt, mint a többi, mégis merően más.
Sok mindenre ráeszméltem. Maradjon is ez így. Valahol kellett is, hogy ez így történjen.
Tánc pedig szokás szerint kifulladásig és nem elfelejtendő esemény: volt hely táncolni!
Tudjátok mit? Showroom lesz a publikálható fotókból:

.................................................................................................................................................................................................

Utolsó délután. utolsó nagy gondtalan nevetgélések. Miért beszélek ma ennyire a végletekben? Pedig igazából semmi különös, csak kezdődik előröl a mókus kerék. Majd véget ér egyszer ez is. A délután jó volt. Sz, a taknyos bolond és Sz, a szimplán bolond és pont.

ui.: a verbális kommunikációt néha ki kell egészíteni egy kis nonverbálissal. (a biztos siker érdekében) a nyelvtan könyvek szerint is ez az "igazi" teljes közlési forma két ember között. én így teszek, nehogy véletlenül a szememre vethesse bárki is, hogy nem voltam udvarias vele szemben...

Carrie és társai

Avagy az új szubkultúra, ami betölti mindennapjainkat. Szinglik a bevásárló központban, piacon, buszon, moziban, étteremben, filmekben. A divatos irányzat tehát mindenhol felüti a fejét. Habár a szingli kifejezés uniszex, mégis előszeretettel húzzák rá csak ránk, nőkre.
Mindmáig abban a hitben éltem, hogy szinglinek csak azokat a nőket nevezzük, akik közel járnak a 30-hoz (vagy éppenséggel már be is töltötték azt) jól fizető állásuk van, menő cuccokban járnak Cosmopolitant szürcsölni barátnőikkel. Tessék máris tele vagyok részrehajlásokkal a kérdés kapcsán és ez nem személyes probléma, a világ igenis tele van előítélettek a egyedülálló embereket illetően. Tíz ismert sztereotípiára bontható a szingli lét: munkamániás; wonder woman; szingli, aki túlságosan szeret; szingli, aki fél a férfiaktól; gonosz királynő; rendmániás; pocsék szakácsnő; a bizonytalan; a lélek, aki nem találja párját. Vallja, Patricia Gucci, a Szingli című könyv szerzője.
Téveszméimet a szingliket illetően sikerült teljesen eloszlatnom, mikor is a kezembe akadt a könyv. A könyvből kiderül, hogy bizony már egészen fiatalként is szenvedhetünk a fent említett szindrómában.

"Normális körülmények között az embernek, amíg fiatal, jól kellene bírnia az egyedüllétet. De a lányok serdülőkortól kezdve majd megbolondulnak, hogy legyen fiújuk. [...] A fiatalkor első éveiben készülünk fel az életre: de nem szükségszerűen a páros életre. [...] Mégis, észrevétlenül máris a szinglik életét élik..."

Többféle szinglit különböztethetünk meg, melyeket az író nő két csoportra oszt: választottan szingli illetve a szükségből egyedülálló.
Tényleg élhet valaki úgy, hogy azt mondja "köszönöm, nem kérek ebből a párkapcsolat mizériából?" netán, jó ürügy és a lelke mélyén csak egyet kíván, hogy ne egyedül kelljen elköltenie a vacsoráját. A hipotézisek sora végtelen, annyi azonban bizonyos, hogy vannak emberek, akik arra születtek, hogy soha nem élhetnek magányosan: őket kitűnő természettel áldotta meg a sors, "életük párjának" minden (rossz) tulajdonságát elnézik, mindent együtt csinálnak a "nagy Ő-vel" ám képtelenek egyedül lenni és élni. Míg olyanok is vannak, akik éppenséggel erre hívatottak, nem a magányra kell itt gondolni rögtön, mert általános tévhit, hogy magányos vagy, ha nincs senkid. Pedig nem feltétlenül a szerelem jelenti a megváltott jegyet az egyedüllét érzésének szabadulásától.
Sokszor észre sem veszi az ember és körülveszik: a család, a barátok és jó ismerősök végtelen sora. Tehát az élete ennek értelmében igenis lehet teljes.

"Minden nővel legalább egyszer megesett már élete során, hogy egyedül maradt: ez egyáltalán nem tragédia. Sőt, egy időre talán azoknak is jól jönne, akikkel még nem fordult elő. Mert ha az ember szingli, az egyet jelent a szabadsággal, amelyet aztán saját képére formálhat. Lássuk be: ha partnered van, nem teheted meg, hogy az egész estét uborkapakolással az arcodon kedvenc kopott, plüss tréningruhádban és gyapjúzokniban az ágyban töltöd..."

Az előítéleteket már említve, most kicsit konkrétabb dolgokat is megfogalmaznék, melyeket személyes tapasztalataimból merítek valamint ugyancsak a könyvet hívom segítségül. Nem egyszer álltam már buszra várva megállóban úgy, hogy mellettem egy ifjú pár, bimbózó szerelmük ékes bizonyítékát mutatták meg egymás szájában. (Isten bizony, semmi cinizmust nem rejt ez a megállapítás.) Valakit nem érdekel, valaki megbotránkozik, valaki megmosolyogja afféle "fiatalság bolondság" aspektussal. Én a "mindenkinek magánügye" felfogással azonosulok leginkább, mivel valószínűleg hasonló helyzetben, én is szorgosan tanulmányoznám a másik nyálmirigyének összetételét. Mégis felháborító, mikor lesajnáló pillantásokat intéznek a szerelmes párok tagjai az ember lányára, ha éppenséggel egyedül várja a buszt, mintegy szemükkel üzenve, hogy "majd Te is találsz valakit és nem kell egyedül ácsorognod". Mintha ki sem tehetnénk a lábunkat úgy az utcára, hogy ne kísértessük magunkat valakivel.

"Ha választottan vagytok szinglik, előttetek a világ. Nem esik majd nehezetekre minden alkalommal újra meg újra megerősíteni, hogy igenis tökéletesen érzitek magatokat független nőként. Nem könnyű dolog, de meg lehet birkózni vele. Valójában leginkább az irónia és a szkepticizmus megy majd az idegeitekre, amivel "bizarr" életmódotokat mások figyelik. A valódi leküzdendő ellenség az az érzés lesz, hogy a többiek, főleg a férfiak, azt hiszik, hogy kényszerből éltek így [...] azért kényszerültetek önálló életre, mert nem találtatok egyetlen férfiút sem, aki többé-kevésbé megfelelt volna nektek. Általában ez a séma."

Én például a Szex és New Yorkon nőttem fel és valósággal faltam (és falom is) az emancipációt hirdető női magazinokat. Megépítve ezzel saját felfogásomat és nézetemet az egyedülálló és párkapcsolati témát illetően. De a konklúzió az, hogy nincs tanulság.
Eszméim meginoghatatlanok voltak, egy fordulópontig. Amikor nevetve mondtam, hogy "ugyan nekem semmi szükségem senkire, nem akarom, hogy bármiben is korlátozva legyen az életem." Szinte szállóigévé vált tőlem ez a mondat. Mondhatjuk úgy, amerre mentem hirdettem a hitvallásomat.
Persze utána változott minden. Most újra tanulnom önmagamat. Keresem, aki voltam. Hosszú távon sokkal kifizetődőbb, ha nem vagyok szentimentális.

Az idézetek Patrizia Gucci, Szingli c. könyvéből származnak.

unknown

Lehet, hogy vihar lesz...?

...ha lesz, ilyet akarok!!

indafotó

ui.: felvettem a kedvenc cipellőmet. ki, mire tippel? ühhüm, indulok egy hatalmasat partyzni. utoljára ezen a nyáron. felejthetetlen lesz, annyi biztos. egészen biztos.

Miért érzem úgy, hogy neheztelsz rám??

ffffound!

yellow tram

[we heart it]

A sínek olvadoznak, a várakozó emberek zsebkendőikkel törlik le a verítéket homlokukról. Lassan közeledik... Először csak a zörejt lehet hallani, majd a csilingelést. Végül pedig büszkén áll meg és mint aki megpihen, valami különös melegségű gőzt enged ki magából.
Az utasok felpattannak a villamosra. Igen, ezúttal a sárga villamosról van szó. Van valami különös benne, ami egyszerre hívogató és taszító. Mégis sokkal érdekesebb, mint a busz vagy a troli. Mert az csak egy busz, az pedig csak egy troli. Semmi varázs nincs bennük.
Bezzeg a zörgő villamoson... Az illatok, az ülések és az utazó közönség is mind valami különös erővel bírnak itt. Főleg az utóbbi, szinte mindenki őrült egy kicsit, aki ide felszáll. A szószoros értelemben vagy elvonatkoztatva, lényegtelen. A délutáni részeg emberek is elmaradhatatlan "kellékei" a villamoson töltött száguldás izgalmának. Bohém lelkek...
Hevesen gesztikuláló és beszélgető lányok. Elgyötört öreg hölgyek, botjukra támaszkodó idős urak. Külföldi (pimaszul bámuló) egyetemista fiúk. Hol máshol is lehet ilyen díszes kompániával találkozni?
Szeretek villamosozni. Nézni a várost vagy szemlélni utas társaimat. Minden benyomást magamba szívni, hogy egyszer vissza emlékezhessek minderre.

Kossuth tér, 1-es villamos, a nagyállomás felé közlekedik...
_________________________________________________________________________

[fffound!]

Most engedd meg nekem, hogy egy kicsit önző legyek. Hogyha egy pár gondolat erejéig is, de ne csak a magam, hanem a Te nevedben is írjak. Bolondok vagyunk. Hogy miért? Nem tudom, ezért is bolond vagyok. (igazából tudom, de ezúttal az analízismet nem árulom el.)
Vicces ez nagyon és szokatlan is egyben. Miről beszélek már megint, nem igaz? Igen, de tudod annyit tudnék én erről írni, beszélni, kérdezni. Nem teszem, visszafogom magam. Egyébént ezek mind költői kérdések, nem kell megválaszolni egyiket sem. Én mégis szeretném, hallani a válaszaidat, a gondolataidat, de a lelkem mélyen jól tudom, hogy ezek azok a szabályok, melyeket soha nem fogsz áthágni.