not fair

Az élet törvényszerűségei közé tartozik például az, hogy egy lány magányosan, tüntetően néma telefonnal lődörög utcáról, utcára egy unalmas szombat este.

Törvényszerű az is, hogy sípol a tüdeje a 13+1. cigitől.

hogy a buszon sokadjára csapja arcul T. Szonja (a majdnem rendőrségi körözött).

hogy az iPod tuc-tuc zenékkel szórakoztatja.

hogy a legjobb pillantban esik ki a gondolatkönyvéből a parfümériában fújt illatminta.

hogy a cigit ma a szürőig szívja.

hogy dunhillokat talál péntek esténként.

hogy az éjszaka közepén kíván "jó éjt!".

hogy reggel kap rá válasz "jó reggelt"-et.

hogy egyszerre merül le a telefonja és az iPodja.

hogy álomszótárakat böngész.

hogy futó pillantásokat élhet meg.

hogy beállt a csend.

hogy él egyáltalán.

hogy eszébe jut a szeptemberi alkony, mikor csíkos ingben megfázva ült egy fülledt tetőtéri teremben.

hogy most elhallgat.

Az élet törvényszerűségei közé tartozik például az, hogy ez egy bizonytalan élet rosszul megszerkesztett fejezete.

ui.: büszkeségem, kaccsints vissza rám!

almost in heaven.

Ólomsúllyal nehezedett el a szemhéjam. Reggel volt, kint süvített a szél. A fejem búbjáig húztam a takarót. Kavarogtunk az időtlenségben. És jöttek az álmok. Óvatosan és megfontoltan közeledett a vastag, puha ajkaival. Hirtelen ért véget, zokogva ébredtem. Nem szeretnék többet álmodni.

Ezek a napok mindig a semmibe valóak. Semmi vagyok ilyenkor. Semmi vagy megsemmisült? Hát ez micsoda kérdés... Persze, hogy mindkettő. Egyszerre!

Most megyek ünnepelem a vasárnapot. Annyiszor tett már boldogtalanná, annyiszor taszított kétségek közé. Megérdemli, hogy ráemeljem a következő pohár bort... üdv néked imádott vasárnap!

már éjjel van azóta

A délután álmosító hangulatában egy finom tejeskávé társaságában andalító egy kávézó életét figyelni. A galériát betölti a füst, némelyik asztal felé gondterhelt arc hajol. Gondolkodóba ejt. Vajon mi történt velük? A munkájukkal van-e baj, netán probléma van a gyerekekkel, esetleg a szerelem változtatta-e őket ilyen kétségbeesetté?
Érezni a megkeseredettséget, amely erősen utat vágva magának hatol a tüdőmbe.
Hirtelen két távoli alak körvonalazódik a bordószínű füstfelhő mögött. Fiatalpár kényelmesen elhelyezkedve a sarokban. Ők nem érzik azt, amit mi "beavatottak" igen. Szemtelenül fiatalok lehetnek. A lány a gőzölgő poharához közeledve is a fiút nézi, incselkedően és kissé elhomályosult tekintettel a vágyakozástól. A fiú elővesz egy cigit bontatlan dobozából. Elegáns mozdulattal gyújtja meg, a szeme összeszűkülve időzik környezetén, majd mélyet szív a cigarettából, egészen addig amíg finom vonású arcát be nem szívja. Lustán fújja ki a füstöt... A lányhoz fordul és egy könnyed csókot lehel a nyakába.
Pirulva kényszerítem magam, hogy elfordítsam irányukból a tekintetem. Az efféle meghitt pillanatoknak nem hogy részese nem lehet egy megkeseredett lelkű ember, de még szemtanúja sem.
Behunyva a szemem szórakozattan utánzom a fiú mozdulatát a cigivel. Ráérősen engedem ki a füstöt a tüdőmből. Az álmok legszebb képei kezdik átszőni a gondolataimat. Minden egyes sejtet simogatva. Lehetetlen elkülöníteni a valóságot a képzelettől. Álmok vegyülnek a megtörtént múlt képeivel.
A múltat képtelenség máshogy alakítani, a jövőt pedig kár elképzelni. Mit lehet hát tenni? Nagyon, semmit. De lehet sodródni az árral (a jobbik) vagy dőre módon tervezni a jövőt (f-e-l-e-s-l-e-g-e-s!)...
Okos leszek, inkább az előbbi, addig is néha-néha vetek egy szánalmas pillantást a szentimentális párocskára a sarokban.



ui.: 6 nap a világ! 6 teljes hazug nap. hát helló édes!

Üdvözlégy Március!

Új évszak, új hónap. Hadd kívánjak magamnak egy szép hónapot. Ma megpróbálok csendben maradni és inkább magamban elmélkedni. Búcsúzom a téltől, búcsúzom a kellemetlen és kellemes perceitől.

Meterológialiag új szezon, tisztíts hát tavasz!

egy kicsit eltűnök

Késő februári fény áradt a tágas szobába. Hallani lehetett az ereszen végig guruló esőcseppek tompaságát. Egyszerre volt nyugtató és zavaró. Valahonnan zene szólt andalítóan a maga dübögős (vagy dühös) ritmikusságával, mégis vezette a kezet. Szavakat és mondatokat szült.

A gondolkodás fárasztó, a fantáziálás bénító. Görcsbe rendezi a szöveteket és az izmokat. Gúsba köt, eláll a lélegzet, elpattan egy ér. Hullámzás és száguládás az átívelő mindenségen. Megfoghatatlan mindenség. Elérni nem lehet, csak lihegve fájó oldallal kergetni az örökkévalóságig.

Esernyős emberek lépdelnek az áttetsző esőfüggönyben.

Életek! Álljatok és várjatok meg!

Szeretnék egy esernyős ismeretlenné válni a mindenségben. Csendesen vonulva, kizárva mindent.

ui.: mélyen bugó, buja torokhang. szeress!

in bed with somebody

Folynak az emlékek képekbe zsúfolódva. Mi miért történt és miként lesz? Nem érdemes ilyesmire választ keresni, de találni sem.

Száguldjunk végig a múlton. Nevessünk és sírjunk ahol kell!

Nincs ihlet, a lány leroskadt az ágyra és egy gyors mozdulattal a párna alá furakodott. Sötét és hideg ágynemű huzat illat. Illat. Ezt jobb lenne elfelejteni. Képzelt illatok, valóságos illatok, keverednek finoman és pofátlanul.

Komolytalan küzdelem az ágyneművel, majd torzonborz hajjal emelkedik ki. Körülnéz, mellette magazinok, könyvek (bejelölve a fontos részekkel), zsebkendők halma, üres bögrék, és egy lázmérő hever szanaszét. A kupac tetején egy vibráló telefon, szemöldöke magasba szökken, ránctalan homlokkal csodálkozik a készülék képernyőjére. Megmakacsolt arckifejezéssel teszi vissza a telefont a halomra. Elfordul, majd egy hirtelen mozdulattal kapja füléhez.

x: félszavak vagy vezeklés?

y: vezeklés.

x: mindjárt gondoltam...

beszélj hozzám!

"Mindig tökéletesre és hűvösre sminkelt arca most elmázoltnak tűnt, akár egy prostié, és azt ordítozta: kegyetlenül és puszítóan szerelmes vagyok..."

Alig pár perce ütöttem fel, máris érzem, hogy egy élet köszön vissza rám. Telis-tele keserű öniróniával, lélekbúvárkodással, szenvedéssel és szenvedéllyel. Kell nekem, szeretem. Kelleni fog minden este, hogy végig csináljam a másnapot, hogy mosolyogjak és éljem az életemet.

Egy könyv finom oldalai között bújt el a telefon. Egy ismeretlen arcú lány vadul gépel és lebiggyesztett ajkakkal koncentrál a telefonra.

Tényleg szánalmasak vagyunk mi Nők!

Szia Szonja!

"Most minden idegvégződésével azt sürgette, hogy szólaljon meg a telefon. És ez utálattal töltötte el. Úgy várakozott, ahogy - mióta Bell feltalálta a távbeszélő készüléket - nem tanácsos várni. A makacs sóvárgás lefékezi a hangsebességet. A nők többsége nincs tisztában ezzel a törvényszerűséggel, talán ezért várnak 1876 óta ostobán a férfiak hívásaira. És mert egyre csak félnek. Hogy nem szerzik meg, amit akarnak. Vagy hogy elveszítik, amijük van. A pánik állapotában várakozni a legnehezebb.
A csend, amely körülvette a nappaliban, egyenesen és koncentráltan a férfitól érkezett. Rá lehetett ismerni. Ez az ő senki máséval össze nem téveszthető csendje.
Karcos, lényegre törő, földbe döngölő..."

frontvonal

Hát mit mondjak? Uralkodik a vasárnap esti melankólikus hangulat, unalmas zenéket hallgatok és közben kattog az agyam.
Kérem kapcsolja már ki valaki rajtam az álmodozás feliratú gombot. A meggyőzés nehézkes, de biztosan halad előre.



Valahol a szerelem tényleg egy csatatér én pedig a frontvonalban állok. Ha nem is igazából, de had lőjjem le az "ellenséget". Teljesíteném a feladatot és megkönnyebbülnék. De még mennyire...

pénteki semmi

Áll a rezzenéstelen sötétség a szobában. Finom anyagú paplannal burkolom be magamat. Egészen közelről egy recsegő hangszóró fújtat cinikusan figyelmeztetve "fuckin' love song". Gyors mozdulattal állítom be a bántó magány akkordjait. Kiabálnék ebben a hangtalan sötétségben.

Nem jó!

Újraindítom a számot, mert igazából szeretem én... Visszabújok a biztonságot adó ágyba. Pár perc töprengés után elfordulok a hideg faltól. Nagyokat pislogok a rám nehezedő éjszakában. Hirtelen valami csillámló tárgy keresztezi a sarokra tévedt pillantásom.

Fürgén pattanok fel az ágyról és gyors mozdulattal ragadom ki a tompa környezetből a cipőt.

Bántja a tapintásom a sok pici fényes kövecske, de olyan szép... Felállítom magammal szembe az asztalra. Mamám mindig azt mondja, hogy nem szabad cipőt tenni az asztalra. Haragot jelent... Ostoba babonák... Függök tőlük. Mindegy, most lényegtelen.

Lassan ereszkedem egymagasságba a szépséges tűsarkúval. Figyelmesen szemléljük egymást, amíg reflexszerűen nem fogom meg és viszem ki az erkélyre. Olyan büszkén foglalja el helyét a korláton, én pedig dagadok a büszkeségtől, hogy viselni fogom.

Előkaparok egy cigit, meggyújtom. Nem túlzás, de ezúttal a füst minden atoma megnyugtat.

Émelygek belülről. Már megint a szentségesen kétséges állapot. Vajon mi lesz...?

sz: jó lesz, nem?

ő: talán...

sz: talán??

ő: mit vársz? a rohadt életbe térj magadhoz! nem úgy lesz, ahogy szeretnéd, nem úgy, ahogy elképzelted.

sz: már régen elvesztem...

ő: tudom, hogy mit akarsz, tudom, hogy kit.

súlyos csönd.

sz: jó döntés lenne?

ő: naív vagy.

sz: jó döntés lenne?

ő: te mit gondolsz?

sz: bassza meg! a legjobb!

ő: tényleg elvesztél!

Méghogy nem a cipő a nő legjobb barátja, őszinte meg kell hagyni és... nincs és.

Kár kínoznunk egymást, visszahajítom a sarokba. Kinyitom a szekrényt és a kezembe fogok egy ismeretlen táskát. Őt nem kérdezem. Félek, hogy mit mondana...

Megdöbbent a gyávaság és megrémít az érzelmek áramlata.

Igaz dolgok hangoztak el, a nagy semmitől kár várni a megváltást.

(esti) kellemetlenkedés

13:15
Figyelem a némaságot és hallgatom a mozdulatlanságot. Kell egy kis emelkedettség a minden napos már megszokott kellemetlenkedés után. Égek belülről és izzok kívülről. Hideg a pillantásom, hideg a leheletem, hideg a tapintásom. Hidegek az érzéseim...
Jól esik a hideg és élvezem a keserű eszpresszót, lassan őrlöm meg a jeget a fogaim között. Elgondolkodom. Hiszünk mi még egymásban...?

22:06
Minden baj forrása az a szeptemberi délután. Az X közepe, az utak kereszteződése. Forgassuk vissza az időt. Kérlek, tegyük meg!
Hogy bánok-e valamit? Nem. Visszhangzik a szoba a "nemektől", majd a csend veszi át a békés uralmat. A csend és néhány színes kép egy napról. Egy nap eseményei, amik talán soha nem is történtek meg, csak egy csitri képzeletében élnek. Kissé ábrándos és melankólikus tekintettel mélyed könyvébe.
Látszik, hogy a gondolatai egészen máshol járnak. Bízik abban a különös telepátiában. Magához ragadja a telefont. Hátha... Az arca hirtelen felhőssé válik. Viharfelhők. Viharos érzelmek... Ugyan. Már régen nem hisz ő sem bennük, nem hiszek én sem.
Ügyetlen mozdulattal eldobja a telefont. A bánatos arc egyszeriben egészen ellágyult. Lassacskán egy illat körvonalai rajzolódtak ki. Buján, őrjítően. Olyan illat, amely űzi az embert a szenvedélybe. Megáll a levegő, csak az illat lebeg itt fátyolosan, kéjes sóhajokat vonva maga után. A lány lehunyva szemét, elfordítja az arcát, mégis tisztán olvashatóak le gondolatai.
Hűvös téli éjjelen elmosódó fénypontok incselkednek a messzi távolban. A víztükör sima, a nyugalom tombol. Csak egy motorbúgás töri meg az ordító némaságot. A hideg estét hirtelenjében fülledtség és pára tölti be...
Nem akarok vészmadár szerepében tetszelegni, de ébredj fel te kis csitri!!!!
.......................................................................................................................................................................................
Miért nem tudok értelmes mondatokat alkotni azokról az órákról??

mcCaffe. gőzölgő kávék. burjángzó füst. halványan pislákoló erőtlen napsugarak. utak. kocsik. "magasnyomású". latyak. code! kincsek. száguldás. "spontán" találka. cd. ablakok. code! hajbaj. piacolás. BUUUUM!