egy kicsit eltűnök

Késő februári fény áradt a tágas szobába. Hallani lehetett az ereszen végig guruló esőcseppek tompaságát. Egyszerre volt nyugtató és zavaró. Valahonnan zene szólt andalítóan a maga dübögős (vagy dühös) ritmikusságával, mégis vezette a kezet. Szavakat és mondatokat szült.

A gondolkodás fárasztó, a fantáziálás bénító. Görcsbe rendezi a szöveteket és az izmokat. Gúsba köt, eláll a lélegzet, elpattan egy ér. Hullámzás és száguládás az átívelő mindenségen. Megfoghatatlan mindenség. Elérni nem lehet, csak lihegve fájó oldallal kergetni az örökkévalóságig.

Esernyős emberek lépdelnek az áttetsző esőfüggönyben.

Életek! Álljatok és várjatok meg!

Szeretnék egy esernyős ismeretlenné válni a mindenségben. Csendesen vonulva, kizárva mindent.

ui.: mélyen bugó, buja torokhang. szeress!