Futva és kimerülve hajszol valamit. Egy érzést, ami fáj és éget. Túlmutat az elmén, ez már másfajta küzdelem.
"Simogató" utazás ez, ami könnyen felőröl egy elveszett, tébolytan kiáltozó parányi lelket.
Könnycseppek találkozása a papírral. Nem lehet nélkülök gondolkodni...
Időtlen utazás vette kezdetét, de a cél mindig változik.
Olyan ez, mintha az ember örökké tranzit váróban ücsörögne és várná, hogy felszálljon a járata.
Érdemes egyáltalán új célok felé indulni? Mondjuk, hogy az, hisz a remény éltet minden száguldó lelket...
Az érzések félelmekké válnak, ami idővel könnyen az ember gyenge pontjává éleződhet ki... (ezt idézhetitek tőlem, bár egyáltalán nem nagy szám.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése