május 4.

Egy ideje nem írok, mert írtam amikor kellett. Jól esik a simogató hallgatás. Nem írok, mert nem akarok. Nem gondolkodom, csak lélegzem. Minél inkább több idő telik el a megtelt papíros átadása óta, annál szabadabb egy lélek. Az én lelkem.
Szégyellem magamat, talán életemben először a leginkább, mintha meztelenre vetkőztem volna, valaki előtt, a múltam része előtt. Talán hiba volt, mert azt a megismerhetetlen valakit kedvelete. Igen, még ez is meglehet. Nem baj, már nem számít, lekerült az álarc, felfedtem érzéseket, gondolatokat, inspirációkat. Könnyebb egy következő szakaszba lépni.
Szokatlan az új, szokatlan az állandó bizonytalanság, a régen oly jól megszokott biztos helyett.

"Sokat töprengek azon, hogy miért kell különböző embereket megismernem az életben. Mi a célja? Végtére is, hiszek a sorsban, hiszem, hogy okkal történik minden. Legyen az akár jó vagy rossz..

(...)

Talán tényleg egy vallomás lett, talán tényleg egy semmitmondó levél és 3 perc az életből.

Sz!

Sz."

...................................................................................................................................................................................................

ui.: hiányzott már a féktelen nevetés.