nevető lányoknak, magunknak!

Már csak múló emlék, semmi egyéb. Nem több, nem kevesebb. Annyi mindenről tudnék még beszélni. Már sehol nincs maradásom, nincs érdekem. Egy vodka martini felett, cigarettázva írnék most, ha tehetném. De erről szól az élet, a csupa feltételről, a bizonytalanságról. Létünk értelmetlenségéről. Már lassan megtelik a könny csatorna, igen, talán már potyognak is a cseppecskék, finoman és búsan emésztve az arcomról a húst. Lassan és fájdalmasan.
Dübörgést akarok, az érzést, hogy egy pillanat és kiszakad az az elfáradt lelkem. Ott akarok most létezni, ahol nem számít, hogy mit rejtenek a gondolatok és az érzések.
Táncolni szédülten, öntudatlanul az alkohol mámorától. Megfulladni az idegen csókoktól, amik semmit nem érnek, csupán a pillanat hevében szállítanak a vad mámorba.

Felejteni akarom az arcot, ami kísért. Nem emlékszem a vonásaira, de abban a pillanatban minden annyira pontosan rajzolódik a lézer fényektől karisszolt sötétségben. Kiszakadva a névtelen karjaiból futnék az arc felé. Csak egy ölelést koldulnék és egy sietős csókot lehelnék a nyakszirtjére, oda ahol a legjobban érződik az illata.

Nem kérnék többet, csak egy ölelést, ami az idők végezetéig tartana!

Everything is beautiful, beautiful, beautiful, beautiful, beautiful..
Everything is beautiful..
Let the music carry you..
Maybe I will follow you, forever!

Nowhere else I'd rather be,
When you're lying next to me..
Let the music carry us, together!


ui.: te álarcos nevető lány! magasba fogjuk holnap éjszaka emelni a poharunkat és koccintunk "magunkra!". hallom az üveg koccanást és a hitetlen nevetésünket. lassacskán fölemésztjük magunkat...
te álarcos nevető lány! olvass figyelmesen, ez rólad is szól, és a kibaszottan elcseszett életünkről!