Erős voltam a pillanatig, amíg meg nem pillantottam a végzetem. Két perce elkezdődött a mélységes csend és megháromszorozódott a távolság.
Már tudom, hogy létezik olyan, hogy "soha többé". Tudom mit jelent ez, tudom, hogy mit jelent az én életemben.
Mintha szétzúztak és arcon csaptak volna. Kellemetlen, fájdalmas, kínzó, gyötrelmes. És nem múlik el.
Végülis nem így terveztük, csak így alakult, ha léteznének meg nem történt dolgok, most együtt örülnénk. Együtt készülődnénk, együtt várnánk. De a dolgok így alakultak. Most csak te örülsz, én sírok. Te készülődsz, én maradok. Az egyedüli közös a várakozás, csak a vágy nem ugyanaz.
A párhuzamosan haladó sínek hirtelen ellenkező irányt vesznek a másiktól. Nem búcsúznak, csak tudomásul veszik az elfogadhatatlant. Nem magyarázzák azt, amit nem lehet.
... és tényleg vége.
egy valamit ne felejts el soha: Sz! Sz.
2010. augusztus 21., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése