Sofia Copolla alkotása lenyűgöz. Ma csak úgy találomra tettem be a dvd lejátszóba a Marie Antoinettet. Régen láttam, de ezúttal a részletkre koncentráltam. A zenére, a környezetre, a színekre és a ruhákra. Milyen becstelen volt a világ, már akkor is. Pletykák, intrikák és cselszövések kereszttüzében élni Versaillesban, minden bizonnyal fárasztó lehetett. Mindemellett, élvezetes és látványos produkcióról van szó. Kissé kiszinezett történet, de kell a léleknek. Marie A. nem volt szerethető figura saját korában, de ebből a meglátásból, mégsem lehet rá haragudni. Közel áll az emberhez, hiszen tökéletlen, mint mindenki az életben. Ez pedig egy örökérvényű közhely.
Reggel kidobott az ágy, nem tudtam aludni. Elindultam, csak úgy a városba. Céltlanul. Igazából semmi nem történt ma velem, de úgy érzem mindent átéltem. Jöttem, mentem, nevettem, sírtam, olvastam, napoztam, filmet néztem, ödöngtem és emlékeztem... Az utóbbi volt a legkegyetlenebb, szinte percről percre feltudtam idézni mindent. Először próbáltam kielemezni, megfejteni, hogy mi történt, de nem sikerült. Hol a hiba? Mikor lesz ez már jobb? Napról napra rosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése