Ma talán nem elmélkedem, filozófálok az élet nagyszerűtlenségéről, csak közlöm a tényeket. Már ha menni fog.
Még a szemem előtt játszik a macis függöny. Fertőtlenítő szag, csöpögő infúzió, eszméletvesztés... Lázálmok, képzetek egy elképzelt árnyékról. Az arcára már nem is emlékszem, pedig tényleg szép arca volt. Bájos és olyan piszkosul kifinomult, valahányszor a szemembe nézett elszégyeltem a saját egyszerű semmilyenségemet. Nyílvánvalóan erre idővel ő is rájött. Nyílvánvalóan.
Fehér köpenyek suhogása, meg nem történt vizitek, víz ízű levesek. Élet valahol. Mindennapos életképek, nekem ritkaságszámba megy. Szerencsére.
Betegségek, szenvedések, kínok. Milyen osotobaságnak tűnik ilyenkor a szív lelki gondja.. Milyen semmiségnek tűnik a csalódás. Mégis.. valahol a lélekben indult ez a betegség is, diagnosztizálhatjuk a fizikai tüneteket, a kiszáradást, mondhatjuk, hogy csak rosszkor voltunk, rossz helyen meginni egy koktélt.. Badarság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése