ésszerűség. minek?

Ha már ott tartok, hogy megenyhülnék a dac felüti fejét az érzéseimben és óhatatlanul tör utat magának! Ez van kérem. Örök emberi vétkem ez a Világ ellen. Javítson meg valaki, ha meg nem tud akkor sikítson!
Most ordítok és toporzékolok. Vágyakozom és kívánok. Hallok és látok mindent, de mindebből nem érzékelek semmit sem.
Egy dolgot akarok: egy szobát egy illattal. Ruhákat a földön. Egy holnapot, de úgy, hogy szeressem azt a napomat. Úgy, hogy jó legyen.
Nem kívánok immár semmit, csak egy valamit, ami valahol elveszett a messzeségben... a mai estében...



Az ésszerűséget most felejtsük el. Mára mindenképp...

Feladni magam? Soha...